Az egyik legrangosabb kínai egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem. Az ázsiai delegáció tagjai a november 2-ai találkozón az oktatói, hallgató mobilitásról és közös kutatási projektek kidolgozásáról egyeztettek.

A Költségvetési Tanács munkáját, valamint az ország és a közép-európai gazdasági térség jelenlegi pozícióját ismerhették meg a Debreceni Egyetem hallgatói a Gazdaságtudományi Kar rendhagyó előadásán.

A cégek előadásai, információs standjai és próbainterjúi mellett a tanszékek is bemutatják kutatási projektjeiket hétfőn és kedden, az őszi Informatikai Szakmai Napokon a Debreceni Egyetem Informatikai Karán.

Az informatika gyakorlati alkalmazásával, új technológiákkal kapcsolatos témakörökben tartanak előadásokat cégek az őszi Informatikai Szakmai Napokon, október 30-31-én a Debreceni Egyetem Informatikai Karán.

A fogyatékkal élő egyetemi hallgatók egységes ellátását szorgalmazták azon a konferencián, amelyet „SZUMMA” (egyesítés) elnevezéssel rendezett október 19-én a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja.

Odavoltak a fellepők a yoUDay-től. Volt, aki a Super Bowl-hoz hasonlította, másnak a húszezres tömeg maradt emlékezetes. Egy valamiben azonban mindenki egyetértett: ha újra fiatal lenne, a Debreceni Egyetemre iratkozna be.

A fogyatékos személyek foglalkoztatásának és integrációjának, azaz inklúziójának példaértékű megvalósítását mutatták be október 13-án, pénteken a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán.

Több mint húsz, idegen nyelv népszerűsítésével foglalkozó szervezet kínálatával ismerkedhettek az érdeklődők a 8. Európai Nyelvi Koktélbár programjain, amelyet első alkalommal rendezett vidéki helyszínen, a Debreceni Egyetemen az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteinek magyarországi szervezete.

A doktorandusz-képzés újdonságaival, a doktorjelöltek lehetőségeivel ismerkedhettek azok, akik részt vettek október 7-én a Doktoranduszok Országos Szövetség kurzussorozatának debreceni előadásán.

Minden jegy elkelt a Debreceni Egyetem országosan egyedülálló tanévnyitó stadionshow-jára – jelentették be a szervezők hétfőn a Nagyerdei Stadionban tartott helyszínbejáráson.

Mentőhelikopter, mentőmotor és tűzoltóautó is érkezik egy elképzelt frontális karambol súlyos sérültjeihez a Debreceni Egyetem Főépülete elé pénteken. A látványos mentési gyakorlat a Kutatók Éjszakája egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik.

Több száz hallgató, oktató és dolgozó sportolt együtt szerdán a Debreceni Egyetemen. Második alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Egyetemi Sportnapot.