Hírek

Harminc év után újra négyes ikrek születtek november 24-én a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. A babákat 12 fős orvoscsoport segítette a világra.

Debreceni nyelvészek újonnan megjelent kötetei arra mutatnak rá, hogy a helyneveknek is van kronológiájuk, és hogy a névadás sokkal inkább kulturális, mint nyelvi tényező.

Minden idők legeredményesebb magyar aerobik versenyzője, Hegyi Dóra látogatott el csütörtökön a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központjába.

Világlétra címmel indított újabb nagyszabású, a roma hallgatók társadalmi felzárkózását segítő tehetséggondozó programot a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kara.

Az egészség-, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és az orvostudomány is hasznosítja azokat a kutatási eredményeket, melyeket a Debreceni Egyetem biotechnológiával foglalkozó kutatócsoportjai értek el.

Vendégprofesszor érkezett az ájurvéda tanszék élére. Asmita Wele bekapcsolódik a Debreceni Egyetem kutatásaiba, kurzusokat tart, és az Európai Ájurvéda Tudományos Intézet megalapításán dolgozik majd.

Netnográfia, közösségi ötletbörze, szemkamerás vizsgálatok – új marketing módszerek a Debreceni Egyetem szakembereitől, akik már tudják, hogy szívesebben vásárol a fogyasztó, ha részt vesz a termékfejlesztésben.

iTT Kutathatsz – ezzel a címmel tartott természettudományos és mérnöki fesztivált leendő hallgatóinak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. Több száz diák vett részt a rendezvényen.

Színes forgataggá, valódi expóvá változott a Debreceni Egyetem Főépülete, amelynek homlokzatán hatalmas molinó hirdeti: két napig minden a középiskolásokról szól az intézményben.

A Debreceni Egyetem hosszútávú energetikai stratégiáját és a pályázati források elérését segítő együttműködési megállapodást írtak alá az Innova Észak-Alföld Regionális Innovációs Ügynökség információs napján.

Lehet szeretni, vagy nem szeretni a krimiket, de az biztos, a műfaj népszerűsége több mint 100 év elteltével is töretlen. Ennek titkát próbálja megfejteni a Science Café következő előadása.

A földcsuszamlások megelőzésére dolgoztak ki előrejelző és költségallokációs rendszert a Debreceni Egyetem szakemberei egy nemzetközi projekt résztvevőjeként.

A hatvan diák napi négy órában tanulja a magyar nyelvet a Pekingi Nemzetközi Egyetemen, hogy a távoli jövőben Magyarországon is tudjanak dolgozni kínai intézményekben, bankokban és egyéb állásokban.

Fiatal kutatóknak teremtett bemutatkozási lehetőséget az a konferencia, amelyet közösen tartott a Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktorandusz Önkormányzata.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem gárdája végig loholt az eredmény után, s hosszabbításban legyűrte a DAB-ot. Hazai pályán igyekezett kiköszörülni a pénteki csorbát a DEAC, amely Miskolcon

The post Heroikus küzdelemben nyertünk appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulata heroikus küzdelemben múlta felül a Kazincbarcikát. A DESOK-ban vasárnap a röplabda került a fókuszba. Ahogy korábban már jeleztük, délután a DEAC

The post Emlékezetes győzelemmel örvendeztettük meg a drukkereket appeared first on DEAC.

U19-es csapatunk hamar megszerezte a vezetést, de a második félidőben fordítottak a fővárosiak és mindhárom pontot begyűjtötték. A fővárosban várt újabb kihívás Kertész Tamás legénységére,

The post Kissé bátortalanul játszottunk appeared first on DEAC.

Képgalériák