Huszonnégy megyei első- és másodosztályú futballcsapat indította a 2017-es fociidényt a Debreceni Egyetemen a DEAC labdarúgó alakulata és a Magyar Labdarúgó Szövetség Hajdú-Bihar megyei Igazgatóságának első közös kispályás tornáján.
Hírek
Sikeres volt a „FőnixFitt 2017”, melyet szombaton első alkalommal rendeztek meg a Főnix Csarnokban. Az érdeklődők a Debreceni Egyetem szakembereinek sporttudományi előadásain, valamint a SET-központ diagnosztikai és szűrővizsgálatain is részt vehettek.
Nagypályás labdarúgó csapatok kispályás tornáját rendezik a hétvégén a Debreceni Egyetemen, két helyszínen. A DEAC férfi futsalosai közben az év első felkészülési mérkőzésére készülnek.
Teljes körű állapotfelmérésen és terheléses élettani vizsgálaton vesznek részt a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központjában a DVTK játékosai.
Az év legjobb debreceni rendezvényei között a Debreceni Egyetem gigantikus tanévnyitó stadionshow-jára, az öt jelölt sportoló között pedig az intézmény három hallgatójára is lehet voksolni Dehir.hu szokásos évi szavazásán.
Négyes ikrek, yoUDay, Tisza szobor, új halfaj, elektromos virágkocsi – több mint ötezerszer adott hírt tavaly a média arról, mi történik a Debreceni Egyetemen.
Több férőhely, korszerűbb és komfortosabb környezet, nemzetközi színvonal. Hét éves kollégiumfejlesztési program indul a Debreceni Egyetemen, egy új kollégium és több mint 200 új szoba is épül 2023-ig.
Az ország legjobb vidéki gyakorlóiskolája egyetemi háttérrel. Új kisfilmmel toborozza a leendő általános és középiskolásokat a Kossuth Gyakorló.
A középmezőnyben végzett a Debreceni Egyetem azon a nemzetközi listán, amely a világ leginkább környezettudatos felsőoktatási intézményeit rangsorolta 2016-ban.
Új játékost igazolt a DEAC férfi kosárlabda csapata, Szabó Miklós a hétvégi mérkőzésen már pályára léphet. Szombaton minden a sportról szól majd, az egyetem is készül a város első sportnapjára.
Elektronikus szavazásra kérte az egyetemi polgárokat az intézmény vezetése. Arról mondhattak véleményt, hogy milyen színű környezetet képzelnének el a Nagyerdei Stadionban kialakított fitneszteremben.
Megújult külsővel, de a megszokott rovatokkal jelent meg a DEjavu, a Debreceni Egyetem Alumni Központjának magazinja.
Szakága legjobbjává választotta az MTI a Debreceni Egyetem négy sportolóját: Senánszky Petrát, Kosina Gergőt, Szentes-Bíró Tamást és Puskás Lászlót.
A jótékony hatások mellett, milyen veszélyei vannak a téli sportoknak? Fussunk-e hóban, fagyban? Hogyan kerüljük el a sérüléseket? A havas sportok előnyeire és az okos felkészülésre hívják fel a figyelmet a Debreceni Egyetem szakemberei.
DEAC hírek
A DEAC 3–3-ra feljött, majd négy góllal kikapott Gyergyóban. A mindig erős csapattal rendelkező Gyergyói HK otthonában lépett fel a Debreceni Egyetem a jégkorong Erste
The post Tartottuk magunkat, de vereség lett a vége appeared first on DEAC.
A Debreceni Egyetem alakulata ebben az idényben második alkalommal diadalmaskodott az élvonalban. DEAC-Rubeola meccset rendeztek péntek este a férfi futsal NB I-ben. Mindkét gárdának kellett
The post Önbizalomnövelő győzelmet arattunk appeared first on DEAC.
Mikó Vince szerint is erős csapathoz utaznak a három pontért. A Karcag otthonában vár a feladat az a DEAC-ra, hogy hibátlan mérlegét megóvja, hiszen az
The post Rangadót játszik Karcagon a DEAC appeared first on DEAC.