Hírek

Traianus császár és a keresztények, a modern posztszovjet matrjoska modell, valamint sok más érdekes, aktuális témában mutatták be kutatási eredményeiket a doktoranduszok a Debreceni Egyetem jogi karán tartott konferencián.

Újabb lépést tehet a DEAC NB III-as labdarúgócsapata a bennmaradásért a hétvégén, az MTK II ellen hazai pályán szereznének pontokat. Új célt tűzött ki a férfi futsal együttes az NB I-ben, és pályára lépnek kosaras lányaink is a pünkösdi hosszú hétvégén.

A Debreceni Nyári Egyetem tanárai és dolgozói folyamatosan tanulnak, képzik magukat. Nemrégiben külföldön szereztek tapasztalatokat, melyeket később hasznosíthatnak a munkájukban.

Több mint félmillió forint gyűlt össze a beteg gyerekek megsegítésére az International Food Day idei rendezvényén, amelyet évek óta a DEHÖK külföldi hallgatóit tömörítő Kari Hallgatói Részönkormányzata, az International Student Union szervez.

A klub szerda délelőtt mutatta be a DEAC újjászerveződő felnőtt jégkorongcsapatának vezetőedzőjét, David Musialt. A 42 éves cseh-német szakember feladata nem kevesebb lesz, mint új csapatot építeni Debrecenben.

Hetven évvel ezelőtt, 1948. május 14-én kiáltották ki Izrael állam megalakulását. Az évforduló alkalmából rendezett tudományos konferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara kedden a Kölcsey Központban.

Gróf Klebelsberg Kunó bronzszobra is díszíti mostantól a Debreceni Egyetem Főépülete előtti teret. Az egykori vallás- és közoktatásügyi minisztert ábrázoló alkotást, Juha Richárd művét az intézmény Klebelsberg-napi programsorozata keretében kedden leplezték le.

Az Android és a Djabe, valamint hallgatói együttesek és az első könnyűzenei kurzus résztvevői is fellépnek péntek, szombat és vasárnap este a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. Az intézmény először rendez Könnyűzenei Napokat.

Rekordszámú, több mint 1100 egyetemi dolgozó és családtagja vett részt az idei, jubileumi Családi Napon, amelyet szombaton ötödik alkalommal rendezett meg a Debreceni Egyetem.

Paragh György professzort Fornet Béla emlékéremmel, míg Gergely Pál professzor emeritust Krompecher István emlékéremmel tüntette ki hétfőn a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara.

Az időben felismert probléma orvosolható, na de már magzati állapotban is? Akár sebészeti beavatkozással is? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ a Science Café soron következő előadása.

Európai Egyetemi Játékokat rendez az egyetem – a sikerről az Egyetemi Élet is beszámol. Emellett a karriernapról, a szenátus üléséről, a debreceni jégkorong új távlatairól, és az idei Campus Fesztiválról is olvashatnak az egyetemi lap legújabb számában.

Megnyerte a megye II. küzdelmeit a DEAC labdarúgócsapata. Pontot szereztek a bajnoki címre leginkább esélyes MVFC ellen a férfi futsalosok, és egy ponttal zártak hétvégén a kézisek is. Nem sikerült viszont a bravúr az NB III-as focicsapatnak.

Több mint tízezer orvosszakértői vélemény, csaknem háromezer toxikológia vizsgálat és mintegy hatezer boncolás 5 év alatt. A Debreceni Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének eredményeiről tudományos ülésen számoltak be május 10-én a Kenézy Villában.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák