TTTT-mérföldkő: svéd biokémikus előadása az egyetemen

A Debreceni Egyetemre látogatott és kutatásairól tartott előadást Elias Arnér, a stockholmi Karolinska Intézet biokémikusa, az intézmény fenntartásáért felelős Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének munkáját támogató Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület (TTTT) tagja. A professzor írta be az első jegyet a testület szimbolikus leckekönyvébe.

A svéd professzor a pénteki látogatás alkalmával megbeszélést folytatott az egyetem és az alapítvány vezetőivel, megismerkedett az intézmény történetével, valamint az itt folyó oktató- és kutatómunkával.


- Fontos mérföldkőhöz érkezett a Debreceni Egyetem a tanácsadó testület létrehozásával, amelyben olyan magasan kvalifikált kutatók, professzorok segítik a kuratórium munkáját, akik a nemzetközi és hazai példákon keresztül a legkorszerűbb új módszertanokat tudják bemutatni a kutatások és egyes tudományágak jövőbeni fejlődésének elősegítéséhez – hangsúlyozta az előadást megelőző sajtónyilvános eseményen Kossa György.

A Debreceni Egyetem fenntartásáért felelős Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: a testület tevékenysége, a tudományos kapcsolatok, együttműködések hozzájárulnak, hogy a Debreceni Egyetemet a jövőben Kelet-Közép-Európa vezető felsőoktatási intézményei között tartsák számon.

Kossa György a jelenlegi európai háborús helyzettel kapcsolatban kifejtette: az intézmény a tudományos élet szereplőjeként minden háborús cselekményt elítél, és kötelességének tartja segítséget nyújtani mindazoknak, akik ennek elszenvedői.


A Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület elsődleges feladata, hogy annak tagjai hozzájáruljanak a Debreceni Egyetem növekedéséhez.

- Az emberiség fejlődésének szempontjából kulcsfontosságú az oktatás, a tudomány és a kutatás, utóbbi területén pedig az egyik leglényegesebb szempont a nemzetközi együttműködés – jelentette ki köszöntőjében Elias Arnér professzor.

A stockholmi Karolinska Intézet biokémiusa elismeréssel szólt a Debreceni Egyetem meghatározó múltjáról és ambícióiról, törekvéseiről, melyek eléréshez az új testület jelentősen hozzájárulhat. Kifejtette: a tudományterületek széles spektrumát lefedő tanácsadó testület rendkívüli előnyt, komoly potenciált hordoz magában az intézmény előmeneteléhez.

Nagy Péter, a Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület (TTTT) elnöke Arnér professzor tudományos munkája mellett kiemelte oktatási tevékenységét és ipari tapasztalatait, amelyek az új együttműködésben is hasznosíthatók.

- A tanácsadó testület létrehozásával rangos nemzetközi egyetemek jógyakorlatainak megismerésére nyílik lehetőség, mindez előremutató segítséget tud nyújtani az egyetem vezetésének. A közös munka sikere pedig az intézmény különböző mutatóinak javulásában válik láthatóvá a jövőben – fogalmazott Nagy Péter, a TTTT elnöke.

Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese köszöntőjében a nemzetközi kutatási kapcsolatok kialakításának fontosságát hangsúlyozta.

- Ma a tudományos tevékenység elképzelhetetlen együttműködés nélkül, ami egyrészt a nemzetközi élvonalba emelheti a Debreceni Egyetem elismertségét, ugyanakkor garanciát jelent arra is, hogy az intézmény oktatói, kutatói a legmodernebb ismereteket adják át a hallgatóknak – fogalmazott Csernoch László professzor. A rektorhelyettes hozzátette: a neves szakemberek egyúttal személyes példával életpályamodellt is mutatnak a következő tudományos generációnak.

A tájékoztatót követően Elias Arnér „Selenoproteins in health and disease” címmel tartott előadást a Learning Center nagyelőadótermében, majd találkozott az egyetemen tanuló svéd hallgatókkal is.

Az akadémikus jelképesen, elsőként írta alá a TTTT „leckekönyvét”, melyet a tanácsadó testület valamennyi tagja ellát majd kézjegyével az intézményben tett látogatása emlékére. Az indexet a tervek szerint a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában helyezi el a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Sajtóiroda – BZs