A tápanyagellátás állt a középpontban a Debreceni Egyetem MÉK Növénytudományi Intézet idei Búzatanácskozásán. A szakmai fórumon részt vevő több mint 200 gazdálkodó az új kutatási eredmények mellett a piaci tendenciákról és az idei várható felvásárlási árról is tájékozódhatott.
Hírek
A tervek szerint már ősszel magyar nyelvű képzés indulhat az oroszországi Taganrog Pedagógiai Főiskoláján, ahol közös módszertani platform is alakul az orosz mint idegen nyelv oktatásáról. Csehov szülővárosában május 19-25. között járt a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának delegációja.
Három professzor kiemelkedő munkáját ismerték el emlékéremmel a Debreceni Egyetemen május 27-én. Kappelmayer Jánost a diagnosztikai, Berta Andrást a műtétes klinikai, Balla Józsefet pedig a kísérletes orvostudomány területén elért eredményeiért tüntették ki.
A Debreceni Egyetemre érkezett a Magyarország 20 éve a NATO tagja című vándorkiállítás, amely hazánk kétévtizedes szerepvállalásának történetét mutatja be az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében.
A Debreceni Egyetem az ipari partnerekkel a kutatás-harmonizáció alapjain működik együtt, miközben a várossal is szoros kapcsolatot tart az iparfejlesztési elképzelések megvalósításában. Ezt a sajátos struktúrát emelte ki köszöntőjében Szilvássy Zoltán rektor a Debrecen Drive járműipari fórumán.
Óvodásoknak és középiskolásoknak tartottak interaktív újraélesztési bemutatót a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában május 27-én, a sürgősségi orvostan európai napján. A rendezvényen csaknem 120 gyereknek mutatták be az újraélesztés alapjait.
Nagyarányú győzelmet aratott a DEAC női futsalcsapata a NB II. felsőházának utolsó előtti fordulójában, és egyetlen döntetlenre van a feljutástól. Fordulatos meccsen szerzett egy pontot a labdarúgócsapat, és ezúttal nem sikerült nyerniük az amerikai focistáknak.
A rehabilitáció innovatív eszközeivel és módszereivel ismerkedhettek leendő és gyakorló gyógytornászok a X. Fizioterápiás Szakmai Napon, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán. A legújabb módszereket és berendezéseket a kar is beépíti képzésébe.
Az informatika és az MTMI más területein dolgozó és kutató nők mutatják be tevékenységüket, vitatják meg az aktuális kérdéseket a Debreceni Egyetem Informatikai Karának konferenciáján. Az ADA 2019 – Nők az informatikában című tanácskozáson a Neumann Társaság új szakosztálya is bemutatkozik.
Az év egyik legfontosabb rangadójára készül a DEAC férfi futsalcsapata. Az együttesnek nyernie kell Csömörön, akkor játszhat a bajnokság ötödik helyéért. Debrecenben lépnek pályára a futsalos lányok, és „vendégségbe” megy a labdarúgócsapat, valamint az amerikai focisták is.
Péntektől kaphatók a belépők a Debreceni Egyetem országosan egyedülálló, nagyszabású tanévnyitó stadionshow-jára, a yoUDay-re. A szeptember 18-ai monumentális és látványos programra ebben az évben is 25 ezer embert várnak.
Az e-közigazgatás legújabb fejlesztéseiről, a rendőrségi térképtárról, a drónfelvételek feldolgozásáról, a térinformatika hidrológiai alkalmazásáról is szó lesz többek között a 10. Térinformatikai Konferencián és Szakkiállításon, amely csütörtökön kezdődött a Debreceni Egyetemen.
A Klinikai Központ után a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház is az egyetemi arculathoz illeszkedő, betegbarát weboldalt kapott. A megújult internetes oldal mellett bemutatták a Debreceni Egyetem egyedülálló egészségügyi applikációját is, ami már letölthető UD Mediversity néven.
A Debreceni Egyetem AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetének PhD-hallgatója, Hanász Alexandra nyerte el idén a Bognár József Közgazdasági-kutató Alapítvány második helyezettjének járó díját. A fiatal kutató édesburgonya-genotípusokat vizsgált növényházi körülmények között.
DEAC hírek
Kiélezett mérkőzésen 82-81 arányú győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata a KK Joker otthonában. Annak ellenére, hogy Andjelko Mandics együttese négy nap alatt negyedik edzőmeccsét játszotta,
The post Egypontos sikerrel zárta a vajdasági túrát a DEAC appeared first on DEAC.
Jól küzdött a Debreceni Egyetem gárdája, de hosszabbítás után vereséget szenvedett. Nem kedvezett az időjárás a szombat délutáni MOL Magyar Kupa-meccsnek a Dóczy József utcán,
The post A BVSC jutott a következő körbe appeared first on DEAC.
A DEAC U14-es csapata háromgólos vereséggel zárta szombaton a Monor elleni összecsapást. Nagyarányú győzelemmel hangolódott a még veretlen Monor elleni mérkőzésre Bereczki Tamás együttese, amely
The post Csak szépítésre futotta erőnkből appeared first on DEAC.