Hírek

A Debreceni Egyetem május elsején elkezdte a vizsgálatokat az országos szűrőprogramban. Az intézmény szakemberei négy megyében mintegy 4000 embert vizsgálnak meg két hét alatt. Elsőként a debrecenieket hívták be a vizsgálatra.

Akadémiai Díjjal tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége Tóthmérész Bélát, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Ökológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát, az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport vezetőjét.

A járványügyi veszélyhelyzet miatt a Debreceni Egyetem köznevelési intézményeiben is elmaradnak a hagyományos ballagások, a diáktársak virtuálisan búcsúztatják el a végzősöket. Az idei rendkívüli érettségin azonban már személyesen is ott lesznek a diákok.

A Debreceni Egyetem Sürgősségi Klinikájánál katonai sátorban végzik az érkező betegek előszűrését. A koronavírus-gyanús pácienseket a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházba szállítják.

Egyedülálló, rekordidő alatt kialakított internetes regisztrációs felületen kezdte meg szerdán az adategyeztetést a Debreceni Egyetem (DE) azon volt diákjaival, akik eddig a nyelvvizsga hiánya miatt nem kaphatták meg diplomájukat. Már az első napon több mint 1200-an kérték oklevelük kiadását.

Számtalan emberi történet lapul évek óta fiókok mélyén. Ezeket szeretné előcsalogatni alkotói pályázatával a Debreceni Egyetem SzínMűvészeti SzabaDEgyeteme. A szervezők négy kategóriában várják a még nem publikált műveket az általános és középiskolásoktól, egyetemistáktól és felnőttektől egyaránt.

A Debreceni Egyetem is részt vesz az országos koronaszűrési programban. A hazai orvosképzők részvételével meghirdetett vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről, az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek számáról. A DE négy megyében végez szűrést.

Alaposan megváltozott az élet a koronavírus miatt a Debreceni Egyetemen. Üresek az épületek, a kollégiumok, távoktatás zajlik és átalakult a betegellátás. Közben azért jól haladnak az infrastrukturális fejlesztések – derült ki a Médiacentrum Debrecennek adott kancellári interjúból.

Folyamatosan kerülnek fel az internetre a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és a Jövő Művészetéért Alapítvány ifjúsági koncertjei. Az a cél, hogy minél többen és minél egyszerűbben hozzáférhessenek a nagy sikerű és értékes zenei tartalmakhoz.

Miközben a Föld lakosai közül 650 millió elhízott, addig az éhezők száma 817 millió. A hazai közhiedelemmel ellentétben az élelmiszer-pazarlás nem csupán a gazdag országok problémája, bizony Magyarországon is sok ennivalót dobnak a szemétbe.

A koronavírussal kapcsolatos egyetemi kutatásokról, az ipari partnerekkel közös fejlesztésekről, a vírus ellen bevethető gyógyszerekről és az oltóanyaggyártásról is beszélt Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a Debrecen TV Közügy Extra című műsorának pénteki adásában.

Magyarország Európa egyik legjobban teljesítő országa járványügyi szempontból – jelentette ki a DE Járványügyi Munkacsoport vezetője a Debrecen Televízióban. Várkonyi István szerint az időben meghozott és betartott intézkedésekkel csatát nyertünk a koronavírussal szemben.

Engler Ágnes egyetemi docenst, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Tanszékének vezetőjét nevezte ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) megbízott tudományos elnökhelyettesének Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Szakértői tevékenységével segítette a Nagyerdei Étterem folyamatainak átalakítását a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kara. A cél az volt, hogy az étterem megrendelői a koronavírus-járvány ideje alatt is a helyzet sajátosságait figyelembe véve magas minőségű szolgáltatásban részesülhessenek.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák