Hírek

„Nem kell hagyni porosodni, vissza lehet hozni!" – ez lehetne a mottója a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) új szolgáltatásának. Április 20-a óta két helyszínen juttathatják vissza a kikölcsönzött köteteket az olvasók a könyvbedobó szekrények segítségével.

Rendkívüli egészségügyi intézkedések mellett rendben elindultak az idei érettségi vizsgák a Debreceni Egyetem közintézményeiben. Maszkot és – igény szerint – kesztyűt kaptak a diákok és a pedagógusok. A járványhelyzet miatt, a kormány döntése alapján idén csak írásban vizsgáznak a tanulók.

A Debreceni Egyetem sportéletének meghatározó alakjai, Buzánszky Jenő egykori legendás labdarúgó és Nyirkos István néhai rektorhelyettes előtt tisztelegtek koszorúzással hétfőn a Sporttudományi Oktatóközpont épületénél.

A Debreceni Egyetem május elsején elkezdte a vizsgálatokat az országos szűrőprogramban. Az intézmény szakemberei négy megyében mintegy 4000 embert vizsgálnak meg két hét alatt. Elsőként a debrecenieket hívták be a vizsgálatra.

Akadémiai Díjjal tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége Tóthmérész Bélát, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Ökológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát, az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport vezetőjét.

A járványügyi veszélyhelyzet miatt a Debreceni Egyetem köznevelési intézményeiben is elmaradnak a hagyományos ballagások, a diáktársak virtuálisan búcsúztatják el a végzősöket. Az idei rendkívüli érettségin azonban már személyesen is ott lesznek a diákok.

A Debreceni Egyetem Sürgősségi Klinikájánál katonai sátorban végzik az érkező betegek előszűrését. A koronavírus-gyanús pácienseket a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházba szállítják.

Egyedülálló, rekordidő alatt kialakított internetes regisztrációs felületen kezdte meg szerdán az adategyeztetést a Debreceni Egyetem (DE) azon volt diákjaival, akik eddig a nyelvvizsga hiánya miatt nem kaphatták meg diplomájukat. Már az első napon több mint 1200-an kérték oklevelük kiadását.

Számtalan emberi történet lapul évek óta fiókok mélyén. Ezeket szeretné előcsalogatni alkotói pályázatával a Debreceni Egyetem SzínMűvészeti SzabaDEgyeteme. A szervezők négy kategóriában várják a még nem publikált műveket az általános és középiskolásoktól, egyetemistáktól és felnőttektől egyaránt.

A Debreceni Egyetem is részt vesz az országos koronaszűrési programban. A hazai orvosképzők részvételével meghirdetett vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről, az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek számáról. A DE négy megyében végez szűrést.

Alaposan megváltozott az élet a koronavírus miatt a Debreceni Egyetemen. Üresek az épületek, a kollégiumok, távoktatás zajlik és átalakult a betegellátás. Közben azért jól haladnak az infrastrukturális fejlesztések – derült ki a Médiacentrum Debrecennek adott kancellári interjúból.

Folyamatosan kerülnek fel az internetre a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és a Jövő Művészetéért Alapítvány ifjúsági koncertjei. Az a cél, hogy minél többen és minél egyszerűbben hozzáférhessenek a nagy sikerű és értékes zenei tartalmakhoz.

Miközben a Föld lakosai közül 650 millió elhízott, addig az éhezők száma 817 millió. A hazai közhiedelemmel ellentétben az élelmiszer-pazarlás nem csupán a gazdag országok problémája, bizony Magyarországon is sok ennivalót dobnak a szemétbe.

A koronavírussal kapcsolatos egyetemi kutatásokról, az ipari partnerekkel közös fejlesztésekről, a vírus ellen bevethető gyógyszerekről és az oltóanyaggyártásról is beszélt Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a Debrecen TV Közügy Extra című műsorának pénteki adásában.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulata a 30. percben komoly hátrányba került, végül valamelyest kozmetikázott az eredményen. A DEAC férfi futsalcsapata az NB I ötödik fordulójában a

The post Alulmaradtunk a Kecskemét otthonában appeared first on DEAC.

Egy szerdai Szeged elleni találkozóval és egy újabb utazással a lábakban ezúttal már a vajdasági Gajdobra városában vendégszerepelt a DEAC kosárlabdacsapata. Andjelko Mandics már a

The post Vereség az első szerbiai edzőmeccsen appeared first on DEAC.

Mindössze 16 esztendős, de már a felnőtt csapat tagja a védő. Nagyon fiatal és nagyon tehetséges játékossal bővült a Debreceni Egyetem futballcsapata: a tizenhat esztendős

The post Szerződést kapott Kelemen Zsolt appeared first on DEAC.

Képgalériák