Hírek tehetséggondozás címkével

Példaértékű és országosan is kiemelkedő együttműködés bontakozott ki az elmúlt évek során a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának Kémiai Intézete, azon belül a Fizikai Kémiai Tanszék, valamint a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium között. A közös kutatási program nem csupán tehetséggondozási kezdeményezés, hanem valódi tudományos műhely, amelyből már nemzetközi szinten is jegyzett eredmények születtek.

A Debreceni Ady Endre Gimnázium csapata nyerte a DEbate angol nyelvű országos vitaversenyt, amelyet április 24-én rendezett meg a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Angol-Amerikai Intézete. A döntőbe az ország számos pontjáról – Budapestről, Debrecenből, Pécsről, Kaposvárról és Pápáról – jelentkező iskolák közül a tíz legjobb csapat jutott.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának sokrétű tehetséggondozó tevékenysége révén minden évben egyre több hallgató kap támogatást, részese a sikeres kettős életpálya-modellnek. Hétfőn hét fiatal tehetség vette át ünnepélyes keretek között az Együtt a Gazdaságtudományi Karért Ösztöndíjat az intézmény vezetőitől.

Hogyan lehet sikeres egy élsportoló az aktív sportolói karrier után? A váltás feltétele vagy velejárója a celebritás, illetve az influenszerkedés? Hol dől el, merre tovább? Milyen „ára” van a „B” oldalon egy olimpiai- vagy világbajnoki aranynak? Berki Krisztián olimpiai, háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok tornász, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar egykori hallgatója mesélt pályájáról, a legizgalmasabb pillanatokról, a karrierjét érintő döntésekről kedden a GTK-n.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar huszonnyolc hallgatója vette át az Együtt a Gazdaságtudományi Karért Ösztöndíjat hétfőn. A tanulmányi támogatást Fenyves Veronika dékán adta át a tehetséges fiataloknak ünnepélyes keretek között.

Tizenkilenc hallgató mutatkozott be ötleteivel április 9-én a Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központ ösztöndíjprogramjának záró eseményén, amelyen többek között az egészségügy kihívásaira, a fenntarthatóság és a tudatosság megteremtésére ismerhettünk meg új megoldásokat az egyetemistáktól.

A tehetséggondozás, a versenyfelkészítés, az országos, regionális vagy szakterülethez kapcsolódó tehetségsegítő szervezőmunka, programszervezés terén elért kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Bonis Bona díjjal jutalmazta a Nemzeti Tehetség Központ Laskay Editet, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola főigazgatóját, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar mesteroktatóját.

Ötödik alkalommal rendezte meg az országban egyedülálló természettudományos versenyét a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara. A szervezők a természettudományok, az egészségügyi és a gyógyszerész pályák népszerűsítését tűzték ki fő célul. A megmérettetés döntőjébe jutott diákok olyan felvételi pontokat vihetnek magukkal, amelyek sokat érhetnek akkor, ha a debreceni gyógyszerészképzés keretében akarnak továbbtanulni.

Idén is a Debreceni Egyetem (DE) adott otthont a középiskolások számára rendezett német nyelvi verseny regionális döntőjének, amelyet nyolcadik alkalommal szervezett közösen a DE Bölcsészettudományi Kar (BTK) Germanisztikai Intézete és a Deutsche Telekom IT Solutions. A Sprichst du Deutsch elnevezésű országos megmérettetés 2026. március 31-i fináléjában tematikus előadás keretében tíz versenyző bizonyíthatta magas szintű nyelvtudását.

Hajdú-Bihar vármegye egyik legeredményesebb intézménye lett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája a Köbüki-ösztöndíj pályázaton. Az egyetemi fenntartású iskolák sikerét az intézmény Aulájában rendezett csütörtöki ünnepségen méltatták, ahol a vármegye 41 intézményének 297 kiváló pedagógusa vehetett át elismerést.