Hacki Tamás, a Regensburgi Egyetem fül-orr-gégész professzora, az 1962-es Ki mit tud? győztese tart vendégelőadást pénteken a Debreceni Egyetemen. A foniátria nemzetközi szaktekintélyétől a hangképzési zavarokról hallhatnak az érdeklődők Debrecenben és Hajdúböszörményben.
Hírek orvostudomány címkével
Tudományos szimpóziummal és évkönyv kiadásával ünnepelte 50 éves jubileumát a Debreceni Egyetem Biofizikai és Sejtbiológiai Intézete november 19-én a Kenézy Villában. Az elmúlt öt évtized eredményei mellett a jelen sikerei és a jövő célkitűzései is fókuszba kerültek.
Javított helyezésén a Debreceni Egyetem a Times Higher Education tematikus rangsoraiban. Az intézmény a természettudományok területén lépett előrébb a tavalyi eredményéhez képest, már a top 800-ban van. Élettudományok és orvostudományok terén idén is a legjobb 600-ban a DE.
A régió belgyógyász szakemberei osztják meg egymással a tudományterület újdonságait azon a kétnapos konferencián, amely pénteken kezdődött Debrecenben. A csaknem kétszáz fős kongresszuson a Debreceni Egyetem szaktekintélyei is részt vesznek.
Élettudományok területén az első, míg orvostudományban a második lett a Debreceni Egyetem a hazai intézmények közül a Round University Ranking (RUR) hétfőn nyilvánosságra hozott 2019-es tudományterületi rangsoraiban. Globálisan mindkét listán a top 350-be került a DE.
Hatékonyabb diagnosztikai módszereket és gyógyító eljárásokat eredményezhet a Debreceni Egyetem egyedülálló kutatási programja, az „Ironheart”. A Szív- és Érkutatási Kiválóságközpont eddigi eredményeiről egy csütörtöki konferencián számoltak be a szakemberek.
Évente csaknem ötvenen ajánlják fel testüket oktatási célra a Debreceni Egyetemnek. Halottak napja közeledtével, október 31-én rájuk emlékeztek az Anatómiai, Szövet-és Fejlődéstani Intézet előcsarnokában.
A stroke megelőzésének, akut ellátásának és a betegek rehabilitációjának aktualitásait tekintették át a szakemberek október 26-án a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A több tudományterületet felölelő Stroke Napot első alkalommal szervezte meg az intézmény.
A magyar felsőoktatási intézmények között a második helyen végzett a Debreceni Egyetem (DE) a tengerentúli Best Global Universities listán. A DE a biológia és biokémia, kémia és orvostudomány területén teljesített kiemelkedően.
Az arthritis és a csontritkulás világnapjaihoz csatlakozva a Debreceni Egyetem szakemberei ingyenes betegfórumot tartanak október 19-én a Klinikai Központban. Az érdeklődők a megelőzésről, a terápiás eljárásokról és a helyes életmódról tájékozódhatnak.