Amerikai professzoré a Debrecen-díj

A Parkinson-kór és a stroke kezelésében jelent előrelépést Valina L. Dawson felfedezése, akinek munkásságát „Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért” kitüntetéssel ismerte el a Debreceni Egyetem november 26-án. Az ideggyógyász professzor az első nő, aki megkapta a rangos díjat.

A 2003-ban alapított tudományos díjat minden évben egy olyan világszerte elismert kutatónak ítélik oda, aki a molekuláris medicina területén kiemelkedőt alkotott és eredményeit a közeljövőben az orvoslásban is hasznosítani lehet.

- A kitüntetés olyan rangos díjjá nőtte ki magát, amit az orvostudományok területén mindenhol komolyan vesznek, ezáltal növeli a Debreceni Egyetem hírnevét és elismertségét – fogalmazott Csernoch László a díj ünnepélyes átadását megelőző sajtótájékoztatón.

Az intézmény tudományos rektorhelyettese hangsúlyozta, hogy napjainkban az orvostudomány rohamléptekben fejlődik, és ez az a terület, ahol fontos az emberiség szempontjából is jelentős áttöréseket elismerni. A professzor felidézte, hogy a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának egyetemi tanárai által évente megválasztott eddigi díjazottak között olyan tudósok is voltak, akik később Nobel-díjban részesültek.

- Magas színvonalú oktatás lehetetlen kutatás nélkül, ezért tisztában kell lenni azzal, hol tart a tudományos élvonal, a díjazottaktól pedig a világ élvonalbeli kutatásait ismerhetjük meg - mondta Mátyus László.

Az Általános Orvostudományi Kar dékánja kiemelte: az idei a 17. díjátadó és nagy megtiszteltetés, hogy eddig mindenki elfogadta a kitüntetést és örömmel csatlakozott a díjazottak rangos közösségéhez. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a Debreceni Egyetem orvoskara és a világszerte elismert tudósok között egy élő tudományos kapcsolat alakuljon ki.

A „Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért” emlékplakettet idén Valina L. Dawson, az amerikai Johns Hopkins Egyetem Ideggyógyászati, Idegtudományi és Élettani Intézeteinek professzora kapta.

Papp Zoltán, az Általános Orvostudományi Kar tudományos dékánhelyettese méltatásában úgy fogalmazott: a professzor asszony kutatásai hozzájárulnak a Parkinson-kórban és a súlyos agyi vérellátási zavarok, azaz a stroke kapcsán bekövetkező szöveti változások helyes értelmezéséhez.

Vizsgálatainak eredményeként világosabb kép rajzolódik ki a Parkinson-kórhoz vezető genetikai tényezők és a betegségre jellemző jeltovábbító folyamatok szerepéről. Dawson professzor a stroke-ban és Parkinson-kórban megfigyelhető idegsejtpusztulás részletes mechanizmusát feltárva egy új sejthalálformát azonosított, valamint számos olyan fehérjét, melyek annek aktív végrehajtói.

- Az orvostudományban egy olyan ponthoz érkeztünk el, ahol jelentős előrelépés érhető el a gyógyításban - fogalmazott Valina L. Dawson.

Az amerikai tudós elmondta, hogy bizonyos kutatások preklinika fázisban, mások a klinikai kipróbálás szakaszában vannak. Bízik abban, hogy munkájának eredményeként a jövőben gyógyszeres kezelés segítségével meg tudják majd akadályozni, valamint hatékonyabban gyógyítani az olyan neurológia betegségeket, mint a Parkinson-kór és a stroke.

Dawson professzor az első női kutató, akinek odaítélték a „Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért” elismerést. A kitüntetett reméli, hogy ez további munkára és versenyre sarkallja a tudományos élet szereplőit.

Az emlékplakett átvétele után a díjazott elődáson mutatta be kutatási eredményeit a Debreceni Egyetem Aulájában. 

Sajtóiroda-MM