Oktatási és kutatási együttműködések feltérképezése, valamint magyar és külföldi hallgatók kínai egyetemi, ösztöndíjas tanulási lehetőségeinek megismertetése céljából érkeztek a Debreceni Egyetemre a kínai iStudy közreműködésével három ázsiai felsőoktatási intézmény képviselői. A delegáció tagjai megismerkedtek az intézmény képzési rendszerével, infrastruktúrájával és hallgatókkal is találkoztak.
Hírek külföldi hallgatók címkével
Rekordszámú hallgató részvételével rendezték meg a 4. Nemzetközi Tudományos Konferenciát a Debreceni Egyetemen. A külföldi diákokat tömörítő International Student Union (ISU) szervezésében megtartott eseményen négyszáznál is többen vettek részt, a hallgatók a karokon folyó tudományos munkáról, a TDK lehetőségeiről és az intézmény tehetséggondozási programjairól hallhattak előadásokat.
Digitális páciens-menedzsmentrendszert kellett fejleszteniük a hallgatóknak 24 óra alatt a vezető atomenergetikai vállalat, a Rosatom idei nemzetközi versenyének magyarországi fordulójában. A Debreceni Egyetemen megrendezett Global Hackatom Hungary in Nuclear Medicine eseményén a házigazda intézmény egyik csapata végzett az élen, ők képviselhetik hazánkat az őszi nemzetközi döntőben.
Az előző évi látogatói rekordot is meghaladva, több mint ötezren vettek részt a Debreceni Egyetem külföldi hallgatóinak gasztronómiai fesztiválján. A hajnalig tartó rendezvény bevételének egyrészét a szervező diákok idén is jótékonysági célra fordítják.
Együttműködési megállapodást kötött az indonéziai University of Pattimura és a Debreceni Egyetem (DE). A partnerség hallgatócserét, oktatói mobilitást és tudományos együttműködést tesz lehetővé a jövőben, elsősorban a tanárképzés, a néprajz és a kulturális antropológia, valamint a pszichológiai tudományok terén.
A Debreceni Egyetem legnagyobb hallgatói rendezvényén, a gasztronómia és a kultúrák vibráló ünnepén idén harminc nemzet különleges ételeit kóstolhatják meg az érdeklődők. Április 30-án, szerdán a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén a nemzetközi hallgatói közösség zenei tehetségei, zenekarai szórakoztatnak majd a fesztiválszínpadon.
Tizenkét ország, egy társulat, negyedik premier – egy nap alatt elfogytak a jegyek az oDEon Színház legújabb angol nyelvű előadására, amelyet a Debreceni Egyetem külföldi hallgatói vittek színpara hatalmas sikerrel.
A költészet napja alkalmából külföldi és magyar hallgatók írták fel kedvenc költeményeik néhány sorát a Debreceni Egyetem két könyvtárának üvegfalaira. Idén először az Élet- és Természettudományi Könyvtár mellett a Böszörményi úti campus könyvtárának üvegfalán is megosztották a számukra kedves irodalmi gondolatokat az egyetemisták.
A jogtudomány területén elért kutatási eredményeiket ismertették a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Praetor Szakkollégiumának hallgatói egy tudományos konferencián. Ezzel párhuzamosan jogi retorikai versenyt is tartottak a jogi karon.
Emlékünnepséget rendezett fennállásának ötödik évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete. Az eseményt az intézmény, a kar vezetői, az intézet oktatói mellett megtisztelte jelenlétével a Tiencsini Idegennyelvi Egyetem vezetése és a Kínai Népköztársaság Budapesti Nagykövetségének tanácsosa is.