Tengerentúli egyetemisták tanulmányozzák a magyarországi szociális és egészségügyi ellátást a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán. A vendégek a rehabilitációs intézmények és a biztonságos szociális, egészségügyi ellátás jó gyakorlatát vinnék haza.
Hírek külföldi hallgatók címkével
Rendhagyó módon Brüsszel helyett idén a Debreceni Egyetem adott otthont a tizenöt ország részvételével tartott Mov’in Europe Coordinators Meeting nemzetközi konferenciának az Erasmus Student Network szervezésében.
Multi-kulti sütisarokkal, információs standokkal és tájékoztató előadásokkal várta az érdeklődőket a Debreceni Egyetem és a Tempus Közalapítvány rendezvénye. 30 éves Európa legnagyobb hallgatói csereprogramja, az Erasmus.
Magyarországi körútjuk során a Debreceni Egyetemet is felkeresték, itt tanuló japán diákokkal találkoztak, és a Nyári Egyetemen egy magyar órán is részt vettek a Josai International University hallgatói.
Az egyetem képzési kínálatával és a Stipendium Hungaricum nyújtotta ösztöndíj-lehetőségekkel ismerkedtek, valamint az itt tanuló dél-afrikai diákokkal is találkoztak a távoli országból érkező rangos delegáció tagjai a Debreceni Egyetemen.
Egésznapos rendezvénnyel ünnepli Európa legnagyobb felsőoktatási hallgatói csereprogramja, az Erasmus 30 éves évfordulóját a Debreceni Egyetem és a Tempus Közalapítvány.
Orientációs hetet szervezett a tavaszi szemeszterre érkező cserehallgatóinak a Debreceni Egyetem. A programok célja, hogy megmutassák az újonnan érkezőknek, milyen debreceni diáknak lenni.
A megbetegedések mélyebb okairól, a hagyományos fitoterápiáról és a gyógyítás holisztikusabb megközelítéséről tart bevezető kurzust a Debreceni Egyetem Ájurvéda Tanszékének vendégprofesszora.
Újabb négy kar több mint 850 végzőse vehette át oklevelét hétvégén a Debreceni Egyetem Díszudvarán rendezett diplomaosztó ünnepségeken.
Idén 11 – köztük több ritkán tanított, egzotikus – nyelvet lehet elsajátítani a Nyári Egyetem keretein belül, amely évek óta felvállalja a magyar mint idegen nyelv oktatását.