Látványos kísérletek, hennafestés, véralkoholszint-mérés, ételkóstolás, házasságkötés – csak néhány az Egyetem Tér programjai közül. Emellett a Debreceni Egyetem érdekes beszélgetésekkel, koncertekkel várta az érdeklődőket a 10. Campus Fesztiválon.

Először települt ki a könyvtár a Campusra. A cél az volt, hogy megmutassák, hogyan lehet a könyvtári dokumentumokat nem mindennapi módon felhasználni.

- Nagyon népszerű volt az óriáskirakó, a „doboz-puzzle”, ahol az 1970-es-1980-as évekbeli reklámplakátokat kellett összeállítani. A gyerekektől, a fiatalokon át, egész családok rakosgatták a kockákat. A hennafestő szinte megállás nélkül dolgozott a Könyv-téren. A látogatók a kedvenc idézeteiket festethették a testükre.  Sokan készítettek „könyvszelfit” is. Több mint kétszáz fotó került fel a könyvtár közösségi oldalára – foglalta össze a négy nap tapasztalatait Karácsony Gyöngyi, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár főigazgatója. 

A Debreceni Egyetem idén először a 0. naptól várta az érdeklődőket a Campus Fesztiválon. A négy nap alatt kétezer négyzetméteren, 30 egyetemi egység mutatta meg érdekesebb „arcát” a látogatóknak.

A látványos kémiai kísérleteknél szinte mindig sorban álltak az érdeklődők, akik vegyész virágoskertet készíthettek, és megismerhették a legális pénzmosás technikáját. Sokan voltak kíváncsiak a véralkoholszintjükre, a testtömeg-indexükre, volt olyan stand, ahol ultrahangot is készítettek a fesztiválozókról, egy vérvétel után pedig egy mikroszkóp alatt láthatták, milyen sejtek alkotják a vérüket. Az érdeklődők emellett áramkört forraszthattak, kipróbálhatták a drónszimulátort, olasz ételeket kóstolhattak, kőzeteket vizsgálhattak a standoknál. A néprajzos lelkésznek is volt dolga, idén is sok fesztiválozó fogadott  „örök hűséget” az Egyetem Téren.

- Az Egyetem Tér beváltotta a hozzá fűzött reményeket, rengeteg információt át tudtunk adni az egyetemről, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. – értékelt Rőfi Mónika, a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője.

A négy nap alatt 250 közreműködő, 40 színpadi produkció várta az érdeklődőket. Fellépett többek között a  Kossuth Gyakorló tanulóiból álló zenekar a Funbasstix, előadták népszerű dalukat, a Búzadarát, a nigériai informatikus hallgatók, és idén is koncerteztek az egyetemi professzorok. Az Android zenekar alkalmi formációja Szabó László kinevezett washingtoni nagykövettel kiegészülve Impact néven mutatkozott be: Tőzsér József rektorhelyettes a billentyűknél, Szilvássy Zoltán rektor pedig ismét a doboknál zenélt néhány szám erejéig. Érdekes pódiumbeszélgetések is voltak, például Zacher Gábor toxikológussal és Azurák Csaba televíziós műsorvezetővel, a Dumaszínházban pedig humoristák léptek fel.


- Rendkívül népszerű volt az Egyetem Tér, a négy nap alatt mintegy tízezren voltak kíváncsiak programokra, a zöld-sárga kavalkádra. Megmutathattuk az egyetem lazább, szórakoztatóbb oldalát is – összegezte Mándy Zsuzsa programfelelős.

A fesztiválon az egyetem stadionshow-ját, a yoUDay-t is népszerűsítették, a fúvószenekar a fesztivál több helyszínén tartott flashmobot, villámcsődületet. Az idei, 10. Campus látogatócsúcsot hozott, 105 ezer fesztiválozót vonzott Debrecenbe. A „nulladik” nap kivételével, minden nap átlagosan 30 ezren fordultak meg a jubileumi rendezvényen, ez a szervezők várakozásait is felülmúlta.

 

A 0. nap képeit itt tekinthetik meg.

Az 1. nap képeit itt tekinthetik meg.

A 2. nap képeit itt tekinthetik meg.

A 3. nap képeit itt tekinthetik meg.

 

Sajtóiroda-CzA