Gazdaságfejlesztési és oktatási együttműködési lehetőségekről is egyeztettek a Debreceni Egyetem vezetői Berettyóújfaluban. Szilvássy Zoltán rektort és Bács Zoltán kancellárt Muraközi István polgármester és Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője fogadta.
Hírek kancellár címkével
A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság és a Gazdaságtudományi Kar egységeinek otthont adó épületek felújításának célja a klímaszempontú elvárásoknak való megfelelés, energiahatékony és gazdaságos üzemeltetés megvalósítása volt. Az „A” és „B” épület felújítása révén az energiafelhasználás mintegy 30-60 százalékos megtakarítása érhető el.
Az Európai Unió Tanácsa ellen indított perről, a modellváltás eddigi tapasztalatairól, a BMW-vel való együttműködés lehetőségiről, innovációról és egyetemi kapacitásbővítésről, valamint rektori terveiről is beszélt az Index.hu-nak Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.
Azok a cégek, amelyek nem tudnak megfelelni a compliance elvárásainak, nem követik a jogszabályokat, tekintélyük elvesztésére és komoly bírságokra számíthatnak – derült ki a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem által szervezett III. Compliance Konferencián szerdán. A rendezvény résztvevőinek több gyakorlati példán keresztül mutatták be a compliance szellemének megfelelő együttműködési lehetőségeket, előnyöket.
Elsősorban az egészségügy, az oktatás és a rendvédelem területén meglévő informatikai és távközlési rendszerek mesterséges intelligencia alapú továbbfejlesztése érdekében kötött együttműködési keretmegállapodást a Debreceni Egyetem és a Belügyminisztérium. A cél, hogy a DE szerteágazó és tudományosan megalapozott szakmai kompetenciájára építve, az egyetemen előállított, MI által támogatott innovációk beépülhessenek a minisztérium hatáskörébe tartozó szervezetek mindennapi tevékenységébe.
Tovább szélesítette stratégiai partnerségét a BMW Group Gyár Debrecen a Debreceni Egyetemmel: a Bölcsészettudományi Kar és az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság is csatlakozott az autógyár és a felsőoktatási intézmény között már 2023 óta élő stratégiai együttműködéshez. Az erről szóló megállapodást kedden írták alá az egyetem és a vállalat vezetői.
A Járműipari és Mesterséges Intelligencia Koordinációs Intézet létrehozásáról született döntés, és a BMW debreceni gyárának beindításáról is szó volt a Debreceni Egyetem Szenátusának legutóbbi ülésén. Az új intézetet október 1-jétől Palkovics László egyetemi tanár vezeti, aki a debreceni autógyár előkészületei során is meghatározó szerepet játszott.
Meglepetéssel, egy Tankcsapda-dallal készült a magyar kutatóűrhajós a Debreceni Egyetem szerda esti tanévindító stadionshow-jára, énekelt és gitározott is a Nagyerdei Stadion színpadán. Fergeteges hangulatot hozott a kilencedik yoUDay, ByeAlex és a Slepp, a Bagossy Brothers Company, Dánielfy Gergő, Gudics Máté és Nagy Bogi dalait egyként zengte a küzdőtér többezres közönsége.
A Debreceni Egyetemről utaztak a legtöbben a Pannónia Ösztöndíjprogram első évében – hangzott el a hazai mobilitási program eredményeit bemutató sajtótájékoztatón. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, Bács Zoltánnal, a Debreceni Egyetem kancellárjával és Bodrogi Richárddal, a Tempus Közalapítvány főigazgatójával számolt be a részletekről a budapesti Nyugati pályaudvaron.
Együttműködési keretmegállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a Béres Gyógyszergyár Zrt., valamint a Béres Alapítvány a Teljes Életért Közhasznú Szervezet. A dokumentum értelmében a magyar vállalat ezentúl egyebek mellett ösztöndíjprogrammal segíti a Gyógyszerésztudományi Kar hallgatóinak oktatását, és kutatási együttműködést is terveznek.