Az agrártudomány, a bölcsészettudomány, a közgazdaság, a műszaki és természettudományok, valamint a kultúra és a közművelődés területén végzett kiemelkedő munkájukért vehettek át a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket a Debreceni Egyetem szakemberei.
Hírek GYTK címkével
Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara a szeghalmi Péter András Gimnázium és Kollégiummal. A megállapodás célja a Békés vármegyei középiskola diákjait arra ösztönözni, hogy gyógyszerésznek tanuljanak, valamint hogy betekintést nyerjenek az egyetemi képzés és kutatás világába.
Fiatal üzbég gyógyszerészek vesznek részt szakmai gyakorlaton a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. A Közép-Ázsiából érkezett vendégek az itt folyó tudományos munkával ismerkednek, betekintést nyernek a legkorszerűbb laboratóriumi módszerekbe, aktuális kutatási projektekhez kapcsolódnak, illetve saját kutatási témájukhoz illeszkedő vizsgálatokat is végeznek.
Az ország négy, gyógyszerészképzést folytató felsőoktatási intézményéből és a marosvásárhelyi egyetemről csaknem kétszázan vettek részt a Gyógyszerészhallgatók Országos Találkozóján, melynek házigazdája a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara volt. A hétvégi rendezvényen tudományos előadásokat tartottak egyebek mellett a Béres, a Richter, a Sanofi és a Teva gyógyszergyárak képviselői, valamint az országos tisztifőgyógyszerész.
Azok számára, akik szeretnék ötvözni a biológia és a kémia iránti érdeklődésüket az egészségtudományok világával, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara kiváló választás: a hallgatók olyan hivatással ismerkedhetnek meg, amely stabil jövőt és megbecsülést nyújt. Ezen a pályán minden nap lehetőség nyílik valódi értéket teremteni, betegeken segíteni.
Nyílt napra várja a gyógyszerészet iránt érdeklődőket a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara. A Rex Ferenc utcai új épületben január 23-án, pénteken 9 órakor kezdődő rendezvényen a résztvevők megismerhetik a gyógyszerészképzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
A jövőben akár applikáció is segítheti a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram résztvevőit abban, hogy a mozgásokért járó pontokat bejegyezzék. A DE Dolgozói Szabadidő- és Egészségprogramok Koordinációs Központ így szeretné növelni a résztvevők számát és az átláthatóságot is. A decemberi DEDM-díjakat szerdán adták át a Főépületben.
A biológiát és a kémiát szerető, az ezekkel kapcsolatos kutatások iránt érdeklődő és a beteg embereken segíteni akaró érdeklődőket várnak a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának Nyílt Napjára. A rendezvényen nemcsak a gyógyszerészképzéssel, hanem a gyógyszerészek munkalehetőségeivel kapcsolatos kérdésekre is választ lehet kapni.
Közgyűlést tartott a Pharmapolis Debrecen Innovatív Gyógyszeripari Klaszter. A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán tartott rendezvényen a 27 tagú szervezet tagjai új célokat fogalmaztak meg és újraválasztották a vezetőséget.
Újabb szervezeti egység, a Gyógyszerésztudományi Kar is bekerült a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) kiemelt szervezeti egységei közé. A mozgásra ösztönző program szervezői a novemberi aranyérmeseket Debrecen Maraton nevezéssel is díjazták. A viadalt március 29-én rendezik meg.