Hírek ETK címkével

A Magyar Tudomány Ünnepe négy önálló programot felölelő esemény-sorozat zárórendezvényén szakmai előadásokon, kerekasztal-beszélgetésen számoltak be az észak-alföldi régióra jellemző társadalmi kihívásokról, kutatási eredményekről, az időskori és munkaerőpiaci aktualitásokról, valamint az egészségügyi ellátás legfontosabb tudományos kérdéseiről a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának szakemberei Nyíregyházán.

Az eddigi szakmai tapasztalatokról, az iskolavédőnői hivatás legújabb kihívásairól, fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán. Az eseményen elhangzott: a védőnői tevékenységben kiemelkedő jelentősége van az innovációnak.

Csaknem harminc tehetséges fiatal kutató mutatta be tudományos tevékenységét a VII. Cseri Julianna Módszertani Konferencián. A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának dietetikus, népegészségügyi ellenőr, valamint gyógytornász szakirányán tanuló hallgatók részletesen megismerkedhettek a kutatói tevékenységekkel és szakmai tapasztalatokat cserélhettek arról, milyen módszereket alkalmaztak szakmai munkájuk során.

Kihelyezett kuratóriumi ülésen ismerhették meg a DE Szolnok Campus eddigi felvételi és oktatási eredményeit, működési és infrastrukturális hátterét az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány (GTIDEA) kuratóriumának tagjai. A tanácskozáson egyeztettek a képzésfejlesztési és ipari együttműködési lehetőségekről a campus vezetőivel, valamint a Szolnokon jelen lévő karok dékánjaival.

Az idősödő generáció társadalmi szerepvállalásáról, az időskori aktív életmód kihívásairól, az öregedéssel járó nehézségek és az elmagányosodás megoldásáról, a legújabb tudományos eredményekről és kihívásokról is egyeztettek a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán tizenhatodik alkalommal megrendezett Gerontológiai Napok Nemzetközi Tudományos Konferencián.

A gerontológia különféle tématerületeivel foglalkozó tíz tanulmányból álló kötetet mutatott be a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara (ETK) a DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár közösségi terében, a Szigetben. A Pozitív idősödés I. című könyv ingyenesen hozzáférhető a Debreceni Egyetemi Kiadó weboldalán.

A gyakorlati készségfejlesztést segítő szimulációs oktatásról és módszertani kihívásairól tanácskoztak az egészségügyi képzéseket folytató intézmények és klinikai gyakorlóhelyek szakemberei a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán rendezett II. Nyíregyházi Egészségügyi Szimulációs Konferencián. A résztvevők megismerhették a szimulációs oktatásban rejlő lehetőségeket és tájékozódhattak az ápoló, a szülésznő, a mentőtiszt és a védőnő képzésekre fókuszáló skill laborok működéséről is.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Debreceni Egyetem több oktatójának is kitüntetést adományozott Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter. A díjakat Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár adta át a magyar felsőoktatás napja alkalmából pénteken Budapesten rendezett ünnepségen.

Három félév alatt végezhet az országban elsőként a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának nyíregyházi campusán induló szociális ismeretek tanára mesterképzésre felvett 52 hallgató. Fontos változás, hogy a képzés állami ösztöndíjas formában is elérhető – derült ki az érintetteknek tartott pénteki tájékoztatón Nyíregyházán.

Új könyvtári egységet nyitott a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) a DE Szolnok Campuson. A DEENK a megújult oktatási kínálathoz igazította az új könyvtári tér kínálatát és a helyiség kialakítását is.