Hírek ETK címkével

Az iskoláskort fenyegető kórképekről, a digitális tér veszélyeiről, valamint az ahhoz kapcsolódó prevenciós és terápiás lehetőségekről tanácskoztak a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán rendezett szakmai napon, mely a Magyar Tudomány Ünnepe tiszteletére rendezett konferenciák egyik fontos államosa is volt egyben. Az elsősorban az iskolavédőnői munkára és annak eredményeire fókuszáló konferencián a szakemberek a gyermekkor, kiemelten az iskoláskor testi és lelki nehézségeit vitatták meg.

Többek között az antibiotikumok humán mikrobiomra gyakorolt hatásairól, a globális problémát jelentő antibiotikum-rezisztenciáról tanácskoztak a Nemzetközi Antibiotikum Hét keretében megrendezett Antibiotikum Napon a Debreceni Egyetem szakemberei. Az Egészségtudományi Kar Egy Egészség Intézete által szervezett szakmai eseményen Müller Cecília országos tisztifőorvos a védekezési megoldásokhoz kapcsolódó adatbázisok tervét is vázolta.

Első alkalommal rendezték meg a Debreceni Egyetemen az Országos Sántha Kálmán Tudományos Kerekasztalt. Az eseményen a debreceniek mellett szegedi, pécsi és marosvásárhelyi egyetemisták mutatták be orvos- és egészségtudományi témájú tudományos munkájukat a Learning Centerben.

Az életmódbeli tényezőkről, a szűrések fontosságáról, az ápolók prevenciós tevékenységéről és az egészségturizmus térnyeréséről is hallhattak a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán rendezett konferencián. A Tudományos eredmények – a sikeres szolgáltatásfejlesztés alapjai című tanácskozás nyitotta meg a Magyar Tudomány Ünnepe egyetemi rendezvényeinek sorát.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar szakmai téren kimagasló, valamint a tanulmányokban kiemelkedő eredményeket elért tizenkét hallgatója kapott idén Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. Az elismerést az ETK kari tanácsülésén vehették át a diákok.

Az időskorúak életminőségével, egészségével, társadalmi integrációjával, a gerontológiával és a geriátriával kapcsolatos legújabb kutatásokra és innovációkra hívták fel a figyelmet Nyíregyházán, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán rendezett nemzetközi Gerontológiai Napokon. Az eseményen részt vett szakemberek, egészségügyi és szociális dolgozók, döntéshozók az idősek ellátásának aktuális kihívásait és megoldásait vitatták meg.

Emléktábla-avatással erősítette meg tíz éve tartó együttműködését a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara (ETK) és a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. A közös munka keretében mostantól egy új, szabadon választható kurzuson további gyakorlati és elméleti tapasztalatokat szerezhetnek az egészségmegőrzés és a prevenció területén az ETK hallgatói.

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar szociális munka alapképzését, illetve egyéb szociális továbbképzéseket mutattak be a kar vezetői a DE Szolnok Campuson. A hétfői Szakmai Nap célja emellett az volt, hogy együttműködési lehetőségeket alakítson ki a kar az egyetemi képzés és a szociális munkaerőpiac között az oktatásfejlesztés és a tudásmegosztás területén.

Több mint kétszáz programmal várta a Debreceni Egyetem a Kutatók Éjszakáján a tudomány szerelmeseit. Az általános- és középiskolás diákok, egyetemisták, felnőttek számára egyaránt érdekes kísérletek, előadások, bemutatók révén nemcsak a tudományok széles skáláját, hanem a Debreceni Egyetem kutatásait és azok eredményeit is megismerhették a látogatók az intézmény szinte minden campusán.

A Debreceni Egyetem Siófok Campus adott otthont az intézmény és a Balatoni Polgári Klub hagyományos nyári egyetemének, ahol az intézmény siófoki oktatási és kutatási terveit ismertették. Az egyetemi, városi és vállalati vezetők részvételével szervezett tanácskozáson bejelentették, hogy már idén szeptemberben megkezdődik az oktatás a Balaton-parti városban, az Egészségtudományi Kar egy féléves óvodai és iskolai szociális segítő továbbképzést indít.