Hírek DEAC címkével

A Debreceni Egyetem minden csapata itthon játszik mérkőzést a hétvégén, így a szurkolók számos sportprogram közül választhatnak. A kosárlabdázók, a röplabdázók, a futsalosok és a kézisek lépnek pályára hazai környezetben.

Májusban lesz négy éve, hogy a DEAC szabadidősport szakosztálya útjára indította a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramot (DEDM). A közösségépítő, mozgásra ösztönző játékos versengésben minden hónapban elismerik a legtöbbet mozgó egyetemi szervezeti egységeket, az év zárásaként pedig összesített győzteseket is hirdetnek.

Zsinórban ötödik mérkőzését nyerte meg a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata. A női futsalosok a Magyar Kupa elődöntőjébe jutottak, de győztek a kézisek is a bajnokságban.

A Debreceni Egyetem kosárlabdázói a sereghajtóhoz látogatnak. Szintén idegenbeli összecsapás vár a futsalosokra, a röplabdázókra és a kézilabdázókra.

Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a XX. NN Ultrabalatont szervező gazdasági társaság. A DE idén a váltópont mellett szakmai támogatást is nyújt a Projekt 418 résztvevőinek. A tókerülő versenyt április 23-a és 26-a között rendezik, és idén is csaknem harmincezren vágnak neki.

Bravúros sikerrel ért véget a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapatának Falco elleni rangadója, a női röpisek győzelemmel nyitották a középszakaszt. A kézisek ellenben hiába vezettek öttel a félidőben a Szeged U21-es gárdája ellen, végül alulmaradtak. A női futsalosok közben simán verték az Újpestet.

A Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata a Falcót látja vendégül a bajnokságban. Itthon játszanak a női röplabdázók is, a többi csapatunk idegenbe utazik.

A Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata ezúttal az éremesélyes PSE ellen nyert hazai pályán. A kézisek, a kosárlabdázók és a női futsalosok szintén itthon tartották a pontokat. A jégkorongozók erdélyi túrája nem alakult jól.

A Debreceni Egyetem hokisai az Erste Liga alapszakaszának hajrájában járnak. A kosárlabdázók és a női futsalosok hazai pályán javítanának, a röpisek, valamint a kézisek szintén itthon lépnek pályára.

A Debreceni Egyetem női és férfi röplabdacsapata magabiztos győzelmet aratott a bajnokságban. A többi mérkőzés már kevésbé alakult ilyen jól, hiszen a női futsalosok makulátlan mérlege odalett, a jégkorongozók és a kosárlabdázók vereséggel zártak.