Hírek DE KK Kenézy Gyula Campus címkével

A Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban is alkalmazzák a mióma embolizációt. Az eljárás előnye, hogy nem annyira megterhelő a betegek számára, mint egy hagyományos műtét, gyorsabb a felépülés, kevesebb a mellékhatás, és nem kerül sor méheltávolításra.

A korábbi jelentős járványokhoz hasonlóan ezúttal is a megelőzésre helyezi a hangsúlyt az intézmény, folyamatosan tartják a kapcsolatot az érintett országokból érkező hallgatókkal. A Debreceni Egyetem betegellátó intézményeiben is megtették a szükséges óvintézkedéseket.

Emléktáblát avattak a szívsebészeti aneszteziológia úttörőjének, Aranyosi Jánosnak tiszteletére a Debreceni Egyetem Szívsebészeti Klinikáján. A pénteki ünnepségen családtagok, egykori kollégák és tanítványok emlékeztek a 85 évvel ezelőtt született szakemberre.

A régió belgyógyász szakemberei osztják meg egymással a tudományterület újdonságait azon a kétnapos konferencián, amely pénteken kezdődött Debrecenben. A csaknem kétszáz fős kongresszuson a Debreceni Egyetem szaktekintélyei is részt vesznek.

Elsősorban a nőket érintő betegségekről kaphatnak új ismereteket, érdekes információkat mindazok, akik ellátogatnak a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café soron következő, november 13-i előadására.

Kiemelkedő szakmai tevékenységük elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevéllel tüntették ki csütörtökön a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház három munkatársát.

Vasember, Amerika kapitány és Pókember is beköltözött a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Fül-Orr-Gége Osztályára. A kórtermeket ugyanis szuperhősök képeivel dekorálták ki egy cég munkatársai. Ezzel is elviselhetőbbé szeretnék tenni a beteg gyerekek kórházban töltött napjait.

A Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban is a legkorszerűbb, államilag finanszírozott kezelést kapják a HIV-fertőzöttek. A HIV-decentrum 5 éve működik az intézmény Infektológiai Intézetében, ahol most 16 beteg részesül ingyenes terápiában.

A legjobb előadás díját nyerte el a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház két szakembere a Magyar Radiográfusok Egyesületének kongresszusán. Balázs Ervin és Veres Gergő szerint a biztonságos betegellátás érdekében fontos a folyamatos szakmai fejlődés.