Az oktatási és kutatási kapcsolatok bővítéséről, valamint a nemzetközi együttműködések előmozdításáról állapodott meg a Debreceni Egyetem a Dél-Dakotai Állami Egyetemmel. A partnerségi szerződést Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes írta alá Brookingsban.
Hírek agrártudomány címkével
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar iskolateremtő professor emeritusa emlékére állított szobrot az intézmény a Böszörményi úti campuson. A bronz alkotást szerdán leplezték le ünnepélyes keretek között.
Az élelmiszerpazarlás volt a központi témája az idei Zöld Börzének. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága által immár tizenkettedik alkalommal megrendezett, környezettudatosságra és szemléletformálásra fókuszáló esemény a Főépület Díszudvarán várta az érdeklődőket.
A melatonin természetes hormonfejlődésben betöltött szerepéről jelent meg közös tanulmányuk a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ, valamint az Élelmiszertechnológiai Intézet kutatóinak a Frontiers in Plant Science nemzetközi szakfolyóirat Woman in Plant Science 2022 című különszámában. Vizsgálataik bizonyították, hogy a melatonin szabályozza a növények fejlődését, valamint különböző környezeti stresszre adott válaszait.
Hetven évvel ezelőtt alapították a növénytudományok egyetlen magyar nyelvű lapját, a Növénytermelés című folyóiratot. A jubileum alkalmából ünnepi konferenciát tartottak a Debreceni Egyetem agrárkarán, ahol 2007 óta szerkesztik a kiadványt.
A kormány képviselői, a szektor meghatározó nagyvállalatainak menedzserei és az iparági szövetségek vezetői előtt ismertette a Debreceni Egyetem agrárstratégiáját az intézmény Agrárkabinete. A találkozón részt vett az Egyesült Arab Emírségek magyarországi nagykövete is.
Növényvédelem nélkül nincs hatékony mezőgazdaság – hangzott el a 27. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon. A Debreceni Egyetem MÉK Növényvédelmi Intézete szakmai szervezetekkel közösen megrendezett tanácskozásán szó volt egyebek mellett a hazai növényvédelem átalakulásáról és az európai uniós irányelvek hatásairól.
A Debreceni Egyetem agrárosainak sikerével zárult az idei Országos Felsőoktatási Vadászvetélkedő. A minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett megrendezett versenyen a hazai vadgazda hallgatókon túl két külföldi csapat is indulási engedélyt kapott.
A precíziós mezőgazdaságban egyre meghatározóbb drónok alkalmazását segíti a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának új, gyakorlatorientált kurzusa. A növényvédelmi drónpilóták oktatásával tovább bővült a DE precíziós mezőgazdaság támogatását szolgáló képzési portfóliója.
A környezet fizikai ingerei, így az ultrahang is befolyásolja a növények növekedését és fejlődését. A Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ Növénybiotechnológiai és Növénygenomikai kutatócsoportjának kutatói arra kerestek választ, hogy mi állhat az ultrahang növényi fejlődést befolyásoló hatása mögött molekuláris szinten.
Összetettben második helyezést értek el az országos gazdászversenyen a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar hallgatói. A Kaposvári Állattenyésztési Napok keretében rendezett szakmai megmérettetésen elméletben és gyakorlatban is bizonyítottak a debreceni agráros hallgatók.
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat nyert hallgatóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. Az idei tanévre nyolcan érdemelték ki az elismerést az agrárkaron, okleveleiket hétfőn vehették át.
Alternatív fehérjeforrás és takarmány előállítása, valamint újgenerációs technológiai eljárás kidolgozása volt a célja annak az ötéves kutatás-fejlesztési programnak, amelynek keretében a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar szakemberei a lucerna feldolgozásának új lehetőségeit kutatták.
Az élelmiszeripar, vendéglátás aktuális helyzetét, kihívásait szórakoztató, közérthető formában vitatják meg népszerű közszereplők és a szakma elismert képviselői pénteken a Debreceni Egyetem és a Campus Nonprofit Kft. közös rendezvényén, a Zamat Fesztivál kísérő konferenciáján.
Ökológiai Gazdálkodási-, Kooperatív Kutatási és Tudástranszfer Központot hoz létre a Debreceni Egyetem a Nemzeti Agrárkamarával, a Kelet- Magyarországi Biokultúra Egyesülettel és Hajdúnánással együttműködve – jelentették be a III. Öko Expón. Az intézmény célja az ökológiai gazdálkodók, szervezetek összefogása, tudományos és szakmai támogatása.
Arany-, gyémánt-, valamint vas oklevelet adományozott a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara az 50, 60 és 65 évvel ezelőtt végzett egykori hallgatói számára. 101, a jogelőd Debreceni Agrártudományi Egyetemen diplomázott agrármérnök vette át jubileumi oklevelét a pénteki ünnepségen.
A Debreceni Egyetem a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és Hajdúnánással közösen szervezi meg az idei, immár III. Öko Expo Kiállítás és Vásárt szeptember 8-án és 9-én. A szakmai fórumon az ökológiai gazdálkodás szereplői: termelők, kereskedők, szolgáltatók, a feldolgozóipar képviselői, valamint szakértők és tanácsadók vitatják meg az ágazat helyzetét és lehetőségeit Hajdúnánáson.
Az idei aszály átlagosan 30-80 százalékos kukorica- és napraforgó-terméskiesést eredményezett a kelet-magyarországi ökológiai tájkörzetekben. A lakosság ellátását ez nem veszélyezteti, az exportra szánt termés mennyisége azonban jelentősen csökkent - hangzott el a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézete által szervezett idei, XXVI. Kukorica-, Napraforgó- és Szójatermesztési Tanácskozáson.
Új vízgazdálkodási és talajművelési eljárásokra, technológiákra, a tudományos kutatási eredmények felhasználására és egységes gazdatársadalomra van szükség az aszály sújtotta magyar mezőgazdaság talpon maradásához - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán tartott 31. Farmer Expo megnyitóján.
Látványos standokkal és szakmai programokkal készül a Debreceni Egyetem agrárkara és több szervezeti egysége az augusztus 17-én nyíló Farmer Expóra. A Böszörményi úti campus fejlesztésének köszönhetően minden idők legnagyobb hazai, 4-es és 5-ös fogatokból álló lovasbemutatója is összeállhat a rendezvényen.
Idén augusztus 17-e és 20-a között tartják a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán a 31. Farmer Expót. Magyarország egyik legjelentősebb agrár-seregszemléjén 17 ezer négyzetméteren mintegy 330 kiállító mutatkozik be, ami kicsivel több, mint tavaly.
A Debreceni Egyetem agrárkarának kutatója nyerte az idei előadói díjat a Fiatal Biotechnológusok Országos Konferenciája Növénybiotechnológia szekciójában. Hidvégi Norbert, a MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ munkatársa a burgonya ultrahangos kezelésének hatásáról szóló kutatási eredményeit mutatta be.
Folyamatosan gyarapszik a Debreceni Egyetem őshonos lóállománya. Idén már tizenegy csikó született az országos génmegőrzési program keretében a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Kismacsi Állattenyésztési Kísérleti Telepén.
A csemegekukorica termésmennyiségének növelése és minőségének javítása a célja a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézet, valamint az Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai Intézet közös kutatásának. A 2021-ben indult projekt eddigi eredményeiről szakmai workshopon számoltak be a szakemberek.
A tudományos életpálya népszerűsítése volt a célja annak az ötéves, most lezáruló projektnek, amelyben a hazai agráregyetemek fogtak össze. A Debreceni Egyetem által vezetett konzorciumban 7 doktori iskola működött együtt az akadémiai utánpótlás támogatásáért.