Egyedi tervezésű, 3D-nyomtatóval előállítható titán csontpótlásokat fejlesztenek a Debreceni Egyetemen. Az innovatív implantátumokat már nem csavarok tartják, hanem teljesen összeépülnek a csonttal.

Idén 5. alkalommal rendezi meg az Egyetemi Színjátszó Találkozót a Debreceni Egyetem október 17-21. között. A programban a hazai színjátszók mellett angol és olasz aktorok is bemutatkoznak a közönség előtt.

Csaknem száz püspökladányi édesanya gyűjtött játékokat, rajzeszközöket, mesekönyveket és kifestőket a Debreceni Egyetem Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszék betegellátó osztályán kezelt gyerekeknek. Az ajándékokat pénteken adták át.

A kaukázusi ország felsőoktatásának javítását célzó nemzetközi program keretében érkezett több mint húsztagú küldöttség a Debreceni Egyetemre. A vendégek szakmai konferencián, előadásokon és műhelymunkában vesznek részt péntekig.

A fogyatékkal élő egyetemi hallgatók egységes ellátását szorgalmazták azon a konferencián, amelyet „SZUMMA” (egyesítés) elnevezéssel rendezett október 19-én a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja.

Nagy sikert aratott a gyerekek és a szülők körében a Csicseri és Borsó együttes zeneszáma a Debreceni Egyetem kabalafigurájáról, eDÉről. A Mókus Dalhoz nemrég videoklipet is forgattak, ami már megtekinthető a youtube-on.

A növényvédelem újdonságairól és kihívásairól, valamint a növényorvosképzés jövőjéről tanácskoznak a 22. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon. A Debreceni Egyetem Növényvédelmi Intézetének hagyományos rendezvényét díjátadással nyitották meg szerdán.

Több mint 400 kilogramm terhelést elviselve a Kolozsvárról érkező mérnökhallgatók tésztahídja nyerte a Debreceni Egyetem Műszaki Karán ebben az évben már 9. alkalommal megrendezett TörDElő-t.

Több évtizedes kiemelkedő munkájának elismeréseként Kossuth Zsuzsanna emlékéremmel tüntették ki Gál Máriát, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ ápolási és szakdolgozói alelnökét.

Ismét megkapta az akkreditációt a Debreceni Egyetem kezdeményezésére alapított Pharmapolis Innovatív Élelmiszeripari Klaszter. Az erről szóló oklevelet a Nemzetgazdasági Minisztériumban adták át.

Két, a napokban megjelenő nemzetközi listán is sikerrel szerepelt a Debreceni Egyetem. A Center for World University Rankings sorrendjében megőrizte pozícióját a hazai intézmények között, a Quacquarelli Symonds rangsorában pedig továbbra is az élvonalhoz tartozik.

Öt nemzet diákjaival versengtek a hazánkat képviselő Kossuth Gyakorló tanulói Lengyelországban. Az egyhetes program alatt a gyerekek játszva mentették meg a tengerek élővilágát, fejlesztették nyelvtudásukat, és egymás kultúrájával is megismerkedtek.