Vadgazda mérnöknek tanul szeptembertől a Debreceni Egyetemen a 77-szeres válogatott jégkorongkapus. A korábban az Egyesült Államokban és Finnországban is játszó hokis a tanulást ugyanolyan fontosnak tartja, mint a sportot, ezért is szerződött az egyetemi csapathoz.
Egészségügyi szakdolgozók cseréltek tapasztalatot és bővítették tudásukat a VII. Juhász Zsuzsa Szakdolgozói Konferencián a Debreceni Egyetem Klinikai Központban augusztus 31-én. A kongresszuson adták át az egykori kiváló ápolónőről elnevezett életműdíjat.
Kiemelkedő szezont zárt az előző év végén a DEAC futsalcsapata. Az egyetemi legénység idén ismételne, bár jóval kiegyenlítettebb lesz a mezőny. Kezdődik egy még nehezebb bajnokság. Pályán hokisaink és labdarúgóink is.
A Debreceni Egyetem klinikai fogászatán az ellátásban és a fogorvosok képzésében sem okoz fennakadást az amalgámtömések használatát tiltó uniós rendelet. A gyermekfogászatban évek óta olyan innovatív tömőanyagot használnak, ami a fogszuvasodás ellen is véd.
Pótfelvételi, gólyatárbor, yoUDay-klippremier, virágkarnevál, nemzetközi kongresszus, Farmer Expó, jubiláló Gyógyszerfejlesztési Koordinációs Központ – a Debreceni Egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított augusztusban is a Díszudvar magazin.
A nagyfejű csajkók kétszülős utódgondozásának hormonális hátterét vizsgálja a Debreceni Egyetem ifjú biológusa, Nagy Nikoletta Andrea. A kutatásából tartott poszterelőadást a legjobbnak ítélték az európai összehasonlító endokrinológusok 29. konferenciáján.
A hagyományos növénytermesztésről precíziós technológiákra kell áttérni, ez a versenyképes jövő záloga – szorgalmazták a Debreceni Egyetem kutatói a XXI. Kukorica- és napraforgó-tanácskozáson. A szakmai fórumon és gyakorlati bemutatón több száz gazdálkodó vett részt.
Újabb résztvevői csúcsot ért el a DEHÖK Gólyatábora. 14 kar hallgatói és a szervezők közel 3200-an vágtak neki augusztus utolsó napjaiban a kéthetes tábornak a Debreceni Egyetem központi campusán.
Fantasztikus közönség, csaknem teltház előtt 5-2-es debreceni sikert hozott a DEAC első hazai felkészülési találkozója szerda este a Debreceni Jégcsarnokban. Az egyetemista együttes a Vasast verte magabiztosan.
Beépíti képzésébe a legújabb, mobileszközökkel működő nyomonkövetési rendszerek ismereteit a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. A tervek szerint gazdálkodóknak is tartanak majd továbbképzéseket a témában.
Az EECERA 2018 konferencia házigazdájaként a Debreceni Egyetem 5 kontinens 62 országából több mint 1000 résztvevőt lát vendégül Budapesten. A kedden kezdődött négynapos tanácskozás fő témája a család és a közösségek szerepe a kora gyermekkorban.
Szakmai, kulturális és sportprogramokkal várták az ország különböző felsőoktatási intézményeiből érkezett doktorandusz hallgatókat a Debreceni Egyetem péntektől vasárnapig tartó nyári táborában.