Bemutatkozott a DEAC hokicsapata

Fantasztikus közönség, csaknem teltház előtt 5-2-es debreceni sikert hozott a DEAC első hazai felkészülési találkozója szerda este a Debreceni Jégcsarnokban. Az egyetemista együttes a Vasast verte magabiztosan.
Első hazai találkozóját játszotta a DEAC újonc ERSTE Ligás együttese. A nagyérdemű is pártfogásába vette a csapatot, emberemlékezet óta tétmeccsen sem tolongtak annyian a Debreceni Jégcsarnok lelátóján, mint aszerda kora esti felkészülési mérkőzésen. A kilátások is kedvezőek voltak, a négy nappal ezelőtt aratott fővárosi siker után minden szurkoló hazai győzelmet várt a csapatától.

A DEAC kapujában Hetényi Zoltán kezdett, míg a fővárosiak hálóját Villem-Henrik Koitma őrizte. Ahogyan az várható is volt, a debreceni legénység azonnal nekiugrott a vetélytársaknak. A mieink nagy iramot diktáltak, kemény, agresszív hokival lepték meg az ellenfelüket. A Vasas láthatóan kontrákra rendezkedett be, már az első percben veszélyes helyzetet alakítottak ki az egyetemisták kapuja előtt. Hetényi Zoli biztos kézzel hárított, az ellenakcióból viszont Németh Attila betalált a második perc legelején. 02.58-nál újabb debreceni gólnak tapsolhatott a közönség, Behal passzát Novotny vágta be. Rövidesen folytatódott a gólszüret, 08.58-nál egy keresztbe adás után Salló lőtte ki a hosszú felső sarkot. A harmad utolsó percére is jutott egy találat, 2 az 1-re ugrottak ki a mieink, a Vasas védői keresztpasszt vártak, Novotny azonban túljárt az ellenfelek eszén és beállította a harmad 4-0 arányú végeredményét. Az egyetemisták kiválóan hokiztak a nyitó harmadban, a Vasasnak csak momentumai voltak. 
A 2. játékrészre a Vasas csapatába új hálóőr érkezett, Tóth Balázs személyében. A debreceni együttes érezhetően lazított a nyomásán, mindemellett tovább növelte az előnyét. 23.06-nál Kafka fordult be, majd éles szögből felvarrta a pakkot a rövid felsőbe. A vendégek 31.05-nél válaszoltak, egy védelmi kihagyás után Gágyor volt eredményes. 38.55-kor még feljebb lopóztak a piros-kékek, ezúttal Czakó használta ki a hazaiak védelmi hibáját, de továbbra is az egyetemisták hokiztak fölényben.
A 3. harmadban újra felpörögtek a hazaiak, keményedett is a játék. Jobbára mezőnyhokit láthatott a közönség, a debreceni együttes előtt több kisebb-nagyobb helyzet is adódott, ám ezekből gól nem született. Tovább darált a hazai csapat, végigtámadták a harmadot, de nem kockáztattak a biztos győzelem tudatában.  Így a második harmadban kialakult az 5-2-es végeredmény, a meccs viszont már az első harmadban eldőlt. A játék minden elemében jobban teljesítő DEAC megérdemelten nyert, győzelemmel ünnepelve első hazai mérkőzését.
David Musial vezetőedző is elégedetten nyilatkozott. - Örülök, hogy nyertünk és örülök annak, hogy ilyen sokan kilátogattak a mérkőzésünkre. Az első harmadban igen jól indultunk, gólokat szereztünk. A második játékrészben több egyéni hibát vétettünk, ezeket ki fogjuk javítani. Összességében azonban egy remek meccset játszottunk – hangsúlyozta a vezetőedző.
A csapatkapitány, Berta Ákos is az örömének adott hangot. - Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, lőttünk négy gólt, azonban az ellenfelünk nem adta fel a harcot, mi pedig visszaengedtük őket a mérkőzésbe. A jövőben jobban oda kell figyelni, hogy tétmeccseken ilyesmi ne fordulhasson elő. Örülök, hogy az első hazai találkozónkat sikerült megnyerni, a közönségnek pedig köszönjüka bíztatást – zárta gondolatait Berta. 
A DEAC csapata a meccs másnapján, csütörtökön reggel útnak indult Erdélybe, ahol péntektől vasárnapig Gyergyószentmiklóson, a Gyilkos-tó Kupán lép jégre. Ellenfele az SC Csíkszereda, a Gyergyói HK és a Steaua csapatai lesznek.