Egy évtizede jött létre a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet, mely hatalmas utat járt be ilyen rövid idő alatt. Regionális sporttudásközpontként mára a DE nyújtja az országban a legszélesebb sportoktatási portfóliót, ráadásul a tudomány területén is számos előrelépés történt.

Félévzáró workshopot tartottak a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerdán. A Téli Pikniken a DE Közszolgáltatási Kutatócsoport, valamint a DE ÁJK Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék szervezésében a tanszék kutató oktatói mellett a karhoz kötődő hallgatók: szakkollégisták, PhD-hallgatók, DETEP-esek, TDK-sok mutatták be kutatási eredményeiket. Összesen 12 előadás hangzott el, amiket vita követett.

A környezettudatos gondolkodás erősítésére és a fenntartható jövő iránti felelősség hangsúlyozására fókuszált az idei, immár 15. alkalommal megrendezett Zöld Börze a Debreceni Egyetemen. A Hallgatói Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának rendezvényén átadták Debrecen legújabb elektromos hulladékszállító járművét is.

Tíz éves a DEViK. A Debreceni Egyetem Üzleti Innovációs Klubja egy évtized alatt valódi találkozási ponttá vált, ahol hallgatók, vállalatvezetők és oktatók inspirálják egymást, ahol ötletekből együttműködések, projektek születnek. A jubileum alkalmából az alapítók és a partnerek közösen értékelték a DEViK szerepét Debrecen innovációs ökoszisztémájában.

A fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány által Kiválósági PhD Ösztöndíjjal elismert két hallgató vett részt az izlandi Reykjavíki Egyetemen rendezett, elsősorban az innováción alapuló vállalkozásépítéshez szükséges készségekkel foglalkozó nemzetközi kurzuson. A doktoranduszok személyes szakmai tapasztalataikról számoltak be a DE kiválóságainak.

Idén összesen 185 élsportoló hallgatót díjaztak az Év Egyetemi Sportolója Díjátadó keretében, közülük hatan a Debreceni Egyetem diákjai. A gálán a világ- és egyetemi bajnokságokon, az Egyetemi Világjátékokon, valamint a Világjátékokon kiemelkedően szerepelt hallgatók részesültek elismerésben.

Az Általános Orvostudományi Kar végzőseinek ünnepségével hétvégén megkezdődnek a Debreceni Egyetem téli diplomaosztói. A februárig tartó ünnepi eseményeken mintegy kétezer frissdiplomás veheti át oklevelét.

A kiégéstől a labdarúgás gazdaságáig, a testképzavartól az óvodások mozgásfejlődéséig: több mint száz előadás hangzott el az 54. Mozgásbiológiai Konferencián, amelyet idén a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara szervezett. Az interdiszciplináris kutatásokat bemutató fórumon tizenkét szekcióban prezentálták legfrissebb tudományos eredményeiket kutatók és fiatal tehetségek.

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán tudományos kutatásokat folytató 25 hallgató mutatta be eredményeit az intézmény Tehetséggondozó Programja keretében csütörtökön. A rendezvény fő célja a tudományos szakember-utánpótlás nevelése volt.

Mely ágazatok lehetnek az átalakuló mezőgazdasági struktúra nyertesei? Hol húzódik a létfenntartás és a „business” határa a bankszektor szerint? Hazánk két legnagyobb agrárportfóliójával rendelkező kereskedelmi bankjának ágazatvezetői tartottak előadást a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar által szervezett Gazdálkodj okosan! Zöld hitel, zöld jövő? elnevezésű rendezvényen.

A Debreceni Egyetem több szakembere és hallgatója is elismerést vehetett át a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia záróünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A keddi rendezvényen Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja a tehetséggondozásban végzett példamutató tevékenységéért megkapta az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) egyik legrangosabb elismerését, a Honoris Causa Pro Scientia Aranyérmet. A professzor november 25-től tölti be az OTDT elnöki posztját.

Kimagasló tanulmányi és tudományos tevékenységéért a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán tizenegy hallgató kapta meg idén a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. A fiatal tehetségek több helyszínen, Debrecenben és Nyíregyházán vették át elismerő okleveleiket.