Hírek

Második mérkőzését is megnyerte a DEAC csapata a másodosztályú női kosárlabda bajnokság szombati játéknapján. Kovács Imre tanítványai az első fordulóban aratott bravúrgyőzelmük után Kecskeméten diadalmaskodtak 12 ponttal.

A résztvevő csaknem száz hazai és határon túli természettudományokat tanító pedagógus közül negyvenen jutottak tovább a Science on Stage 2017-es nemzetközi versenyére, amelynek – a mostani válogatóhoz hasonlóan – Debrecen ad majd otthont.

A bölcsészettudományi, jogi és természettudományi Karok egykor végzett hallgatóit köszöntötték vasárnap a Debreceni Egyetemen.

Ismét a város legjobb középiskolája lett a Debreceni Egyetem gyakorló gimnáziuma. Az intézmény a hazai vidéki intézmények összehasonlításában az ötödik helyen a HVG idei top 100-as rangsorában.

Két kórterem újul meg önkénteseknek köszönhetően a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának Infektológiai és Immunológiai Osztályán. Az országos kihíváshoz csatlakozva festékhengert ragadott Széles Diána, Debrecen alpolgármestere is.

A Kémia épületbe „költözött” a Tisza és a Sajó. A Debreceni Egyetem folyóvizes kutatólaboratóriumában olyan új módszereket keresnek a kutatók, amelyek az árvízi védekezésben segíthetnek – részletek az FM90 Campus Rádióban.

Három vénaszkennert adományozott a Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszékének a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány. Kettőt saját forrásból vásárolt a szervezet, a harmadikat egy cég ajánlotta fel.

A Debreceni Egyetem két kiválósága is esélyes a nők társadalmi megbecsülését elismerő kitüntetésre. Az intézmény döntős orvosára és hallgatójára október 30-ig lehet szavazni.

Az élet az utolsó percig értékes, ez a hospice szemlélet leglényegesebb eleme. A halál az élet természetes velejárója, sem siettetni, sem elodázni nem lehet. Erre emlékeztet október 8-án a hospice-palliatív világnap.

Akkreditált Kiváló Tehetségpont lett a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma. A kitüntető címet három évig használhatja a pallagi intézmény.

Kelet-közép-európai történészekből álló kutatói hálózat alakulhat a Debreceni Egyetem és az akadémia közös kutatócsoportjának köszönhetően.

A DEAC örökös elnöke, Nyirkos István professzor emeritus tiszteletére avatott szobrot a Debreceni Egyetem. A bronzból készült alkotás a Sporttudományi Oktatóközpont mögötti zöld szigeten kapott helyet a Dóczy József utcai sporttelepen.

Az ízületek és a csontok épsége nélkül nehezen képzelhető el teljes élet. Az artritisz és a csontritkulás azonban hazánkban több mint egymillió embernek teszi fájdalmassá a mindennapokat, és egyre több köztük a fiatal.

Csaknem száz hazai és határon túli természettudományokat tanító pedagógus mutatkozik be a „Magyar Science on Stage 2016” háromnapos programsorozatán, amelyet október 7-9. között rendeznek az Agóra Tudományos Élményközpontban.

DEAC hírek

A DEAC rögbicsapata nagy küzdelemben maradt alul. Létavértesen játszotta le soros bajnoki meccsét a DEAC Huszárok gárdája szombaton a Székesfehérvár Vadkanok ellen. A fizikális első

The post Elvitte a pontokat a Fehérvár appeared first on DEAC.

Krascsenics Csilla szerint a Debreceni Egyetem alakulata új taktikai elemekkel próbálja meglepni a TFSE-t. A DEAC női futsalosai 2021, 2022 és 2023 után idén ismét

The post A Magyar Kupában még megvédhetik a címüket női futsalosaink appeared first on DEAC.

Szeles Martin aláírta szerződését a következő Erste Liga-szezonra. Eldőlt, hogy a 2024/2025-ös idényben is a Debreceni Egyetem csapatának „ketrece” előtt korcsolyázik a 24 éves hálóőr,

The post Marad a DEAC kapujában appeared first on DEAC.

Képgalériák