Hírek

A Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban is alkalmazzák a mióma embolizációt. Az eljárás előnye, hogy nem annyira megterhelő a betegek számára, mint egy hagyományos műtét, gyorsabb a felépülés, kevesebb a mellékhatás, és nem kerül sor méheltávolításra.

Kiszámítható jövőt, széleskörű szakmai tudást és a rendszerszintű gondolkodásmód elsajátítását kínálja alap- és mesterképzésein a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kara. Az NK alapképzései komplex egészségtudományi szemléletet is adnak a hallgatóknak.

A korábbi jelentős járványokhoz hasonlóan ezúttal is a megelőzésre helyezi a hangsúlyt az intézmény, folyamatosan tartják a kapcsolatot az érintett országokból érkező hallgatókkal. A Debreceni Egyetem betegellátó intézményeiben is megtették a szükséges óvintézkedéseket.

A hiánypótló gyógypedagógia, romológia alap-, valamint szociálpedagógia alap- és mesterszakkal, továbbá a kiszámítható jövőt kínáló óvodapedagógus, illetve csecsemő- és kisgyermeknevelő képzésekkel vár a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi kara!

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében megvalósult kutatások eredményeiről számolt be hétfőn 32 nyertes pályázó a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának konferenciáján.

Folytatódnak a Debreceni Egyetem Informatikai Karának térítésmentes szakkörei. Februártól ismét várják az informatika iránt érdeklődő középiskolásokat, akik a képzés segítségével felkészülhetnek felsőfokú informatikai tanulmányaikra.

A Debreceni Egyetem diplomáját is megszerezhetik azok a fiatalok, akik a Nyírbátor Közösségi Felsőoktatási Képzési Központba jelentkeznek. Az intézmény vidékfejlesztési agrármérnök és mérnökinformatikus szakokkal várja idén először a felvételizőket.

A vízfelhasználás hatékonyságának növelése az egyik célja a Debreceni Egyetemen a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program keretében végzett vízzel kapcsolatos kutatásoknak. A projekt eddigi eredményeiről egy pénteki konferencián számoltak be a szakemberek.

Mintegy 30 százalékkal nőnek a tanulmányi ösztöndíjak a Debreceni Egyetemen – egyebek mellett a hallgatói térítési és juttatási szabályzat módosításáról is döntött az intézmény Szenátusa csütörtöki ülésén.

A Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata hazai pályán a Szolnok ellen diadalmaskodott. Jégkorongegyüttesünk a DAB-ot győzte le nagy csatában, de itthon tartották a pontokat női futsalosaink és női röplabdázóink is. A férfi röpisek nem bírtak a címvédővel.

Kardiovaszkuláris életkor kalkulátort és vérnyomásnaplót is tartalmaz a KardioNapló nevű applikáció, amit a XVII. Regionális Hipertónia Napon mutattak be szombaton, a Debreceni Egyetemen. A mobilalkalmazás a hipertónia korai felismerésében és a kezelésben is segíthet.

Megjelentek a keresztféléves felvételi ponthatárai a felvi.hu oldalon: a Debreceni Egyetemre 359 jelentkező jutott be. A legtöbb hallgatót a GTK vette fel (131), ezt követi a MK (80), valamint a MÉK (75).

A Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata a Szolnokot látja vendégül. Szintén hazai környezetben harcolnak majd a pontokért hokisaink, női röpiseink és futsalosaink. Férfi röplabdázóink a címvédőhöz utaznak.

A XXI. század globális kihívásaira is felkészíti hallgatóit a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A mérnöki képzésben résztvevők mellett a természettudományi szakokon végzett hallgatók iránt is egyre jelentősebb a piaci igény.

DEAC hírek

Az első félidőben tíz hárompontost dobó és magabiztosan kosárlabdázó DEAC a nagyszünetben még vezetett Zalaegerszegen, ám a fordulás után teljesen szétesett a játékuk, így a

The post Az első félidő jó játéka kevés volt Zalaegerszegen appeared first on DEAC.

Lánycsapataink mindegyike a hét utolsó napján tudja le a következő párharcokat. A Mezőkövesd elleni nagyarányú győzelemmel nyolc ponttal ellépve a rivális Újpesttől, megszilárdította 3. helyét

The post Fontos meccsek következnek appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulata márciusban nagy küzdelem végén kapott ki Egerben, most lehetőség nyílik a visszavágásra. A DEAC női röplabdázói szombaton 18 órától az Egert

The post Első helyet érne a győzelem appeared first on DEAC.

Képgalériák