Idén először saját színpaddal várja a mozogni vágyókat az UNIFIT a sportparádén. A Debreceni Egyetem szakemberei előadásokkal, a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központ pedig ingyenes vizsgálatokkal készül a januári fitnesz rendezvényre.
Multifunkciós ágyak, komplex monitorrendszer, szívultrahang, digitális kapcsolat a mentőszolgálattal – tovább fejlődik sürgősségi ellátás a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. Az ország első Sürgősségi Klinikája átvette a nappali alapellátási ügyeletet is.
Hogyan maradhat versenyképes egy vállalat a negyedik ipari forradalom korában? A hazai cégek az Ipar 4.0-hoz való hozzáállásáról írt a Debreceni Egyetem kutatócsoportja, melynek vizsgálati eredményeiről a Sustainability című tudományos folyóiratban is beszámoltak.
A Debreceni Egyetem is csatlakozott a városi összefogáshoz, amely a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató debreceni résztvevőit támogatja. A csoportos néptánc kategóriában most fellépő Debreceni Hajdú Táncegyüttesben hét egyetemista van.
MNB-elnök az egyetemen, szakmai versenyek, kitüntetések, TörDElő és adventi flashmob – a Debreceni Egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított decemberben is a Díszudvar magazin.
A biztonságos és pontos gyógyszeradagolást segítő perfúziós pumpákat adományozott a Debreceni Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának a HBZ Kft. A készülékeket csütörtökön adták át a Klinikai Központban.
A Debreceni Egyetem Sajtóirodája több ezer hírt és interjút gondozott, az intézményi sajtómegjelenések száma pedig rekordot döntött ebben az évben. Az egyetemről az országos és helyi sajtóban mintegy 14 ezer beszámoló jelent meg idén.
Balázs Pali, Kállay-Saunders András, Dombi Tibor és Madar Csaba is pályára lép azon a nagyszabású jótékonysági teremlabdarúgó tornán, amelyet idén a DEAC-cal közösen rendeznek meg a Hódos Imre Sportcsarnokban.
A fehérjetudományokat és a fehérjeanalitikát szolgáló berendezésekkel bővült a Debreceni Egyetem bioanalitikai műszerparkja. A korszerű eszközök a fehérjeszintű gyógyszerjelöltek molekuláris és sejtszintű vizsgálatát teszik lehetővé.
Az Általános Orvostudományi Kar valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar ünnepségeivel megkezdődött a Debreceni Egyetem téli diplomaosztó-sorozata. Az ünnepségekről felvételt készített a Multimédia és E-learning Technikai Központ.
Csaknem 300 önkéntes meseolvasó teszi szebbé a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján gyógyuló gyerekek mindennapjait az adventi időszakban és az ünnepek alatt. A Meseklinika nevű akcióhoz a helyi televízió munkatársai és rendőrök is csatlakoztak.
A Debreceni Egyetem előtt álló példátlan fejlődési lehetőségekről, az intézmény költségvetéséről, valamint dolgozói juttatásokról is tárgyalt a Szenátus a december 13-ai ülésén. A testület egyetemi címekről és egy új kitüntetés odaítéléséről is döntött.