Hamarosan kínai hallgatók kezdhetik meg tanulmányaikat magyar nyelven a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A már meglévő együttműködési megállapodás bővítéséről kedden tárgyalt a kar vezetése a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemének (BISU) delegációjával.

A szakminiszter szerint a Debreceni Egyetemnek multidiszciplináris jellegéből adódóan hatalmas a szerepe abban, hogy az agrárium megtalálja a válaszokat a globális kihívásokra, hiszen ez csak a társtudományokkal együtt sikerülhet. Nagy István nyitotta meg az OTDK Agrártudományi Szekcióját.

Első alkalommal rendezett angol nyelvű fordítóversenyt fordító és tolmács mesterszakos hallgatói számára a miskolci BeneDictum Kft Fordítóiroda közreműködésével a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara. A megmérettetés eredményhirdetését hétfőn tartották.

Legyőzte a Budapest Wolves II. együttesét a DEAC amerikaifutball-csapata, a srácok ezzel megszerezték első győzelmüket az idei bajnokságban. Továbbra is nagyszerű formában vannak a futsalos lányok, ezúttal 9-1-re nyertek, s újra listavezetők.

Összesített harmadik helyen zárt a házigazda Debreceni Egyetem csapata a Magyar Egyetemi-Főiskolai Vívó Országos Bajnokságon. A hétvégi sporteseményen több mint száz vívó állt pástra a Böszörményi úti campuson.

A szakma sokféleségét mutatják be a Debreceni Egyetem Informatikai Karának hétfőn kezdődött kétnapos rendezvényén. A 20. Informatikai Szakmai Napokon a hallgatók valamennyi szakterületről tájékozódhatnak az előadásokon és a cégek standjainál.

Idén is több mint száz ajándékkönyvvel ismerte el a Felvidéken élő magyar diákok teljesítményét a Debreceni Egyetem két professzora. Jávor András és Bartha Elek csaknem 20 éve támogatja a Szép Magyar Beszéd versenyt.

Új állomásokkal és tíz új kerékpárral gyarapodott az UniBike kerékpárrendszer, amelyet mostantól közösen üzemeltet a Debreceni Egyetem és a Református Hittudományi Egyetem.

Továbbra is versenyben van a Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata az Extra Liga ötödik helyéért, miután csütörtökön legyőzte a MAFC-ot. Tovább harcol a rájátszásért a kosárlabdacsapat is, és a farkasokat várják a Böszörményi úti campusra az amerikai focisták.

Debrecen Város Díszpolgára címet adományozott a közgyűlés Barta Jánosnak, a Debreceni Egyetem Egyetemes Történeti Tanszék professor emeritusának. A város sajtódíjasa pedig az egyetem fenntartásában működő FM90 Campus Rádió ügyvezető-főszerkesztője, Tóth Judit lett.

A Debreceni Egyetem koordinálásával a hazai növényi jellegeket összefoglaló nemzeti adatbázis létrehozásáról tanácskoztak a szakemberek pénteken. A DAB Székházban tartott ülésen emellett az aktuális ökológiai kutatásokat is áttekintették.

Életműdíjjal tüntették ki Altorjay Istvánt, a Debreceni Egyetem (DE) Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanárát. Az elismerést a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjakkal együtt adták át a Magyar Tudományos Akadémián tartott rendezvényen április 11-én.