A Neurológiai Klinika egykori igazgatójának tevékenységét, személyiségét elevenítették fel kollégái, tanítványai és tisztelői pénteken az intézményben. Az emlékülésen az 50 éves debreceni stroke ellátás fejlődését is áttekintették.
Csaknem 20 milliárd forinttal támogatja a kormány a Debreceni Egyem műszaki képzéseinek fejlesztését. A tervek szerint 2020 szeptemberében már elindulhat a járműmérnöki képzés, amelynek repülőmérnöki szakiránya is lesz.
Hamarosan megtartja alakuló ülését a Debreceni Egyetem új összetételű Közalkalmazotti Tanácsa. A 13 tagot titkos szavazással választották meg. Június 12-én több mint 4500 dolgozó adta le voksát az intézményben.
Megalakulásának 100. évfordulóját kéthetes programsorozattal ünnepli a Debreceni Egyetem Atlétikai Club ősszel. Kiállítás, sporttörténeti könyv és pályázat is várja majd a DEAC-cal ünneplőket.
Halmozottan hátrányos helyzetű és roma származású hallgatók felsőfokú tanulmányait, társadalmi felzárkózását segítette az a hároméves program, amely júliusban zárul le a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán.
A szerdai döntőkkel véget értek a Buzánszky Jenő Egyetemi Labdarúgó Kupa tavaszi küzdelmei, amelyre mintegy 90, közöttük hat női csapat nevezett. A népszerű bajnokság idén 15 éves. Ebből az alkalomból születésnapi köszöntést is tartottak az egyetemen.
Egyszeri, 100 ezer forintos illetménykiegészítésben részesíti a Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv komplex bizottsági véleményével rendelkező megváltozott munkaképességű dolgozóit a Debreceni Egyetem. Az erről szóló kancellári körlevél június 3-án jelent meg.
A kínai diákok számának növeléséről, oktatásról, kutatásról és gazdaságfejlesztésről kötött stratégiai együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem és a kínai érdekeltségű Morgan Star Group. A DE első hazai felsőoktatási intézményként csatlakozott a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezéshez.
A gyógyszerfejlesztés folyamatáról, Hollandia és a víz különleges kapcsolatáról, valamint az időskori tanulás sajátosságairól is hallhattak a résztvevők a Szenior Egyetem II. évfolyamában. Több mint 400 regisztrált hallgatója volt a Debreceni Egyetem élethosszig tartó tanulást segítő programjának.
Az új állattenyésztési törvényről, az öntözésfejlesztési elképzelésekről és Magyarország Digitális Agrárstratégiájáról is beszélt Nagy István a Debreceni Egyetem AKIT Karcagi Kutatóintézetében. A pénteki agrárfórumon saját őszi kalászos fajtáit is bemutatta az intézmény.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatóiból álló TanBorEn Trió nyerte meg a Kamara Virtózok versenyét. Az ütős fiatalok a hazai komolyzenei tehetségkutató után nagyszabású nemzetközi megmérettetésre készülnek.
Az Általános Orvostudományi Kar június 14-i ünnepsége nyitotta a nyári diplomaosztók július 6-ig tartó sorát a Debreceni Egyetemen. Idén a 14 karon csaknem 3500 végzős veheti át a végzést igazoló oklevelet.