Ötödik alkalommal nyerte el a legjelentősebb nemzetközi mezőgazdasági kereskedelmi szövetség, a GAFTA tanúsítványát a Debreceni Egyetem Agrárműszerközpontja.

Diadalra számítanak az őszi szezon hétvégi záró meccsein a DEAC labdarúgói. A terembajnokságban is tétmeccsre készülnek, az eredmény már pénteken kiderül.

A szélsőséges gondolkodásmódok, ideológiák ellen fellépve kezdtek Zerophobia néven akcióba a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének hallgatói – adta hírül az FM90 Campus Rádió.

Egészségipari startupok mutatkoztak be a SmartHealth Meetupon, melyet a Startup Hét keretében november 16-án a Nagyerdei Víztoronyban tartott a Debreceni Egyetem Technológia- és Tudástranszfer Központja.

Két vénaszkennerrel és 16 éjjeliszekrénnyel gazdagodott tegnap a Debreceni Egyetem Gyermekhematológiai Onkológiai Osztálya.

Az élbolyba tartozik a Debreceni Egyetem, és az egyik leggazdagabb képzési kínálatot nyújtja Magyarországon – a HVG legfrissebb egyetemi rangsora szerint.

A skandináv, a délszláv és a magyar kézilabdakapus-kultúra találkozott a Debreceni Egyetem egyedülálló konferenciáján, melyet csütörtökön tartottak az egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában.

Rendhagyó tanórák, laborlátogatás, interaktív foglalkozások, traktorozás és foci – a diákok főként ezekre a programokra, a szülők pedig az átfogó felvételi tájékoztatókra voltak kíváncsiak a Debreceni Egyetem gyakorlóiskoláinak nyílt napjain.

A köznevelés aktuális kérdéseiről, a tanárok továbbképzéséről és a felsőoktatás stratégiai területeiről is beszélt Palkovics László államtitkár a Középiskolai Igazgatók és Osztályfőnökök Fórumán a Debreceni Egyetemen.

A kutatás iránt elkötelezett gyógytornász hallgatók munkáját segítve tartottak előadást a Fizioterápiás Tanszék hallgatói és meghívott, gyakorló szakemberek kutatási és terápiás módszerekről november 15-16-án a Népegészségügyi Karon.

A fenntartható közlekedés és -mezőgazdaság, az egészséges ételek, a tudatos vásárlás, valamint az újrahasznosítás került a középpontba az idei Zöld Börzén.

Két világhírű kézilabda szakember Mats Olsson és Dejan Peric is előadást tart azon a konferencián, melyen Európa és hazánk legjobb kézilabda kapusai és edzői vitatják meg a szakág újdonságait a Debreceni Egyetemen.