A meglévő őshonos genetikai alap védelméről és szélesítésének lehetőségéről, valamint nemzetközi tapasztalatokról is szó volt azon a szakmai napon, amit juhtartóknak és -tenyésztőknek rendezett a Debreceni Egyetem AKIT Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézete.
Sport- és közösségépítő élmények, pályaválasztási tanácsadás és koncertek is várják az orvostanhallgatókat a hétfőn kezdődő Centenáriumi Medikus Napokon. A négynapos eseményt idén az orvosképzés százéves jubileuma jegyében tartják a Debreceni Egyetemen.
A kosarasok Kecskeméten küzdenek a bajnoki pontokért, míg a jégkorongcsapat péntektől hétfőig háromszor is ütőt ragad. Szolnokon lépnek pályára a focisták, és debütál a megerősített férfi röpicsapat is az élvonalban.
Az emberek tudatában hosszú időn keresztül negatív kép élt az arisztokráciáról, ezt árnyalhatja a Debreceni Egyetemen október 4-5. között rendezett nemzetközi történészkonferencia, ahol a legújabb kutatási eredményeket mutatják be.
Kelet-Afrikában, a Nagy-Serengeti-Mara ökoszisztémában végzett kutatásaikról tartott beszámolót a Debreceni Egyetem agrárkarán az AfricaBioServices vezetője. Eivin Røskaft egyúttal részvételi lehetőséget kínált a hallgatóknak norvégiai természetvédelmi programokban.
A debreceni buszközlekedés üzemeltetésében, az új gyártóegység létesítésében, a járműfejlesztés és -tervezésben, valamint a cég folyamatirányításában is közreműködnek azok a debreceni mérnökhallgatók, akik az InterTan-ker Zrt. kísérleti képzésében vesznek részt.
Az egész életen át tartó tanulás népszerűsítésére hagyományőrző kulturális és oktatási célú határon túli magyar szervezetek bevonásával tartott Tanulási Fesztivált október 3-án, szerdán a Debreceni Egyetemen Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszéke.
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottsága 20. alkalommal nyitott kaput a nagyvilágra a Debreceni Egyetem hallgatóinak. Nem véletlen az idei Külügyi Börze szlogenje, a Take The First Step, azaz Tedd meg az első lépést!
A biztonságos gyógyszerhasználathoz és a tudatos öngyógyításhoz nyújt segítséget az a középiskolásoknak szóló előadás-sorozat, amely a Debreceni Egyetemen készült felmérésen alapul. Az egészségnevelésről szóló program már az egész országban elérhető.
„Sírtam a színpadon”, „fergeteges hangulat”, „elképesztő technika” – megható és őszinte vallomások Majkától, az Abrakazabra frontemberétől és Horváth Tamástól a yoUDay-ről. A fellépőknek is meghatározó élmény volt a Debreceni Egyetem nagyerdei tanévnyitó stadionshow-ja.
A klinikai vizsgálatok száma megduplázódott, a bevétel pedig háromszorosára nőtt a Gyógyszerfejlesztési Koordinációs Központ 2013-as alapítása óta a Debreceni Egyetemen. Az ötéves jubileumot tudományos konferenciával ünnepelte az intézmény.
A EuroSkills Budapest 2018 megmérettetésén aranyérmet szerzett mechatronikából Sipos Kristóf Balázs, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar hallgatója. A kimagasló szakmai sikerről az egyetem honlapja mellett számtalan helyi és országos sajtóorgánum beszámolt.