Hírek

Ellenszavazat nélkül fogadta el a Debreceni Egyetem legfőbb döntéshozó testülete a modellváltás kezdeményezéséről szóló javaslatot, valamint a 2021-2024-re vonatkozó Intézményfejlesztési Tervet csütörtöki ülésén.

Életszemléletet tanulhatnak, a sportról, a testkultúráról, az egészséges életmódról tudhatnak meg részleteket a testnevelőtanár-gyógytestnevelő szakpárra jelentkező fiatalok, akik a kutatásban is elmélyülhetnek – hangzott el a képzéseket bemutató csütörtöki online tájékoztatón.

Nemzetközi érdeklődés kísérte a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete által kiadott Hungarian Journal of English and American Studies elmúlt évben megjelent két lapszámának online bemutatóját.

A Debreceni Egyetem Szenátusa 2021. január 21-ei rendkívüli ülésén arról döntött, hogy az intézmény állami alapítású, közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemmé történő átalakítását kezdeményezi.

A Debreceni Egyetemen szerdán kezdődött a Köztársasági Elnöki Őrség munkatársainak egészségügyi tréningje. A legmodernebb eszközökkel felszerelt Interaktív Orvosi Gyakorlati Központban a legmagasabb szintű helyszíni egészségügyi ellátásra készítik fel az őrség tagjait.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében megvalósult kutatások eredményeiről ad számot január 25-én 49 nyertes pályázó a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának online konferenciáján.

A Debreceni Egyetem mikrobiológus professzorának szerkesztésében jelent meg a Frontiers in Microbiology nemzetközi folyóirat különszáma „Aspergillus-eredetű mikotoxinok a takarmány- és élelmiszerláncban” címmel.

Péntekig adhatják postára a jelentkezési lapokat az általános iskolába készülő gyermekek szülei. A 2021/2022-es tanévben közel 170 kisdiák kezdheti meg tanulmányait a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Arany János téri és Kossuth utcai feladatellátási helyén.

Jó karrierlehetőség, egészség és példamutatás – ezt kínálja a Debreceni Egyetem azoknak, akik az általános felvételi eljárásban a testnevelő-gyógytestnevelő tanári képzésre jelentkeznek. A szakpárról csütörtökön online tájékoztatón hallhatnak részletesen az érdeklődők.

Csaknem 30 országból „érkező" hetven hallgató tíz csoportban igyekszik elsajátítani a magyar nyelvet, vagy tökéletesíteni nyelvtudását az elkövetkező két hétben a Debreceni Nyári Egyetem január 18-29. között szervezett intenzív online kurzusán.

Ebben az évben a virtuális térben rendezik meg az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást. A Debreceni Egyetem végzős hallgatói, valamint a középiskolások három napon keresztül ismerkedhetnek a felsőoktatási intézmények kínálatával.

Megkezdték a koronavírus elleni Pfizer–BioNTech vakcina második adagjának beadását az egészségügyi dolgozóknak vasárnap a Debreceni Egyetemen. A következő hetekben több mint 10 ezren kapják majd meg az úgynevezett emlékeztető oltást a cívisvárosban.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar vegyész alapképzésben frissen végzett hallgatóját választották 2020 legjobb női atlétájának. A fiatal sportoló csúcsformában van és akár az olimpián is elindulhat.

A Debreceni Egyetem kínálata országosan is kiemelkedő, a nemzetközi rangsorokban elért eredmények pedig a külföldi hallgatók számára még vonzóbbá teszik az intézményt. Az ország egyik legaktívabb hallgatói közössége is Debrecenben van – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón.

DEAC hírek

Az ötödik helyért vívhat a Battai Sugárt is a soraiban tudó magyar kardcsapat Párizsban. A sikertelenül megvívott japánok elleni negyeddöntő után az 5-8. helyért folytatta

The post Olimpia: siker az olaszok ellen appeared first on DEAC.

Már van olimpikonja a DEAC-nak! Vívónkat becserélték a negyeddöntőben, így a hátralévő meccseken is vár rá feladat Párizsban! Javában tart a nyári olimpia, és ma

The post Bemutatkozott Battai Sugár az olimpián appeared first on DEAC.

A DEAC együttese szombaton Selypen, a Lőrinci otthonában játszik Magyar Kupa-mérkőzést. A múlt heti NB III-as nyitány után a MOL Magyar Kupában is bemutatkozik a

The post A továbbjutás a cél appeared first on DEAC.

Képgalériák