Nincs másik felsőoktatási intézmény hazánkban, amelyben a képzés, a versenyszervezés, a szabadidősport és az infrastruktúra olyan egyedülálló sportökoszisztémát alkot, mint a Debreceni Egyetemen. Ezt a páratlan egységet mutatja be szombaton a TV2 Értékteremtők magazinja, melyben Bács Zoltán kancellárt faggatva arra keresik a választ, mi a titok, mivel tudják rávenni a dolgozókat, hallgatókat a rendszeres mozgásra.
Hírek kancellár címkével
A Debreceni Egyetem nemzetközi kapcsolatrendszerének fejlesztéséről és új együttműködési megállapodások megkötéséről is szó volt az intézmény Szenátusának októberi ülésén. A testület számos szabályzatot módosított és új szakok indításáról is döntött.
A Debreceni Egyetem példaértékű sportstratégiája, a többezer verseny- és szabadidősortolót kiszolgáló DEAC, az intézmény sporttudományi képzései és kutatásai, valamint a SET központ is bemutatkozik az Életmódi Magazinban. A riport vasárnap délelőtt látható az országos csatornán.
A Debreceni Egyetem hazánkban egyedülálló sportökoszisztémáját, széleskörű sporttudományi képzéseit és innovációit is megismerhették az érdeklődők az ország legnagyobb sportkonferenciáján. A rendezvényre több előadással és egyedüli felsőoktatási intézményként standdal is készültek a Sporttudományi Koordinációs Intézet szakemberei.
A compliance-rendszer bevezetésével a Debreceni Egyetem példát mutat a hazai felsőoktatásnak, átláthatóbb és szabályozottabb működés mellett tervezheti a jövőjét – hangzott el kedden a DE Főépület Aulájában rendezett konferencián. A tanácskozáson állami szervezetek és az üzleti szektor képviselői vitatták meg a compliance-rendszer aktuális kérdéseit, kihívásait és beszélgettek a lehetséges fejlődési irányokról.
Néhány hónap múlva már a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán működő szuperszámítógép termelte hővel fűtik a Debreceni Sportuszodát. A témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: Magyarország jelenlegi legnagyobb kapacitású HPC-rendszerének köszönhetően akár 400 kW hulladékhő hasznosulhat a Sportuszodában.
Befejeződött a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumának felújítása. A több mint félmilliárd forint értékű korszerűsítés során megújultak a pallagi intézmény főépületében a tantermek, a tanári szobák, és az informatikai rendszert is fejlesztették. Az iskola felújítása a külsőhomlokzat rekonstrukciójával a tervek szerint tavasszal folytatódik.
Átadták a megújult DASE futópályát a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán. A korszerűsített atlétikai pálya az egyetem sportnevelési és sporttudományi képzési helyszíne lesz. A pályát a Sporttudományi Koordinációs Intézet, a Gazdaságtudományi Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar hallgatói használják majd, de kapui nyitva állnak az egyetemi polgárság és a városlakók előtt is.
Nagy hatással van a Debreceni Egyetem nemzetközi elismertségére a Times Higher Education globális rangsorában elért jelentős előrelépés – hangzott el a Debrecen Televízió Köz-ügy című műsorának csütörtöki adásában, ahol Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár beszélt az intézmény oktatási, kutatási és innovációs tevékenységéről.
A mesterséges intelligencia bevonásával folytatódik a Debreceni Egyetem multidiszciplináris agrárkutatása, az idén negyven éves szántóföldi tartamkísérlet-sorozat. Az Európában is egyedülálló kukorica- és kalászos kutatások elmúlt négy évtizedének eredményeit konferencián mutatták be csütörtökön az egyetem agrárkarán.
A Debreceni Egyetem összehangolt tevékenységének eredménye, hogy a világ mintegy 28 ezer felsőoktatási intézménye között az első 800-ba, a legjobb 3 százalékba került a Times Higher Education legújabb ranglistája szerint. Az egyetem további céljairól és elképzeléseiről szerdán tartottak tájékoztatót az intézmény vezetői.
Az Európai Unióval fennálló vita ellenére biztosított a hallgatók részvétele az Erasmus-programban, és a nemzetközi együttműködéseknek köszönhetően a tudományos kollaborációk is folyamatosak – jelentette ki Kossa György, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke az ATV-nek adott interjúban, ahol Bács Zoltán kancellárral beszéltek a Debreceni Egyetem modellváltásának eredményességéről és az intézményt érintő kihívásokról.
Elhivatottság, innováció és együttműködés jellemezte az elmúlt egy évben a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület (TTTT) munkáját, a TTTT betöltötte azt a szerepet, amit szántak neki, és kijelölte a DE fejlődésének új irányait – jelentette ki a testület kétnapos ülésének szerdai megnyitóján Kossa György, a GTIDEA kuratóriumi elnöke.
Az intézmény gazdálkodásáról, a következő tanév menetrendjéről, a folyamatban lévő és tervezett beruházásokról, fejlesztésekről is szó volt a Debreceni Egyetem szeptemberi szenátusi ülésén. A testület számos szabályzatát módosította a berettyóújfalui Gróf Tisza István kórház integrációja miatt, és együttműködési megállapodások megkötéséről is döntött.
A Tankcsapda zenekar volt az első vendége a Debreceni Egyetem és az oDEon közös interjúsorozatának. A beszélgetésből többek között az is kiderült, hogy a rocksztárrá válás nem vágyálom, hanem kötelesség.
Minden eddiginél többen köszöntötték az új tanévet a Debreceni Egyetem tanévnyitó stadionshow-ján, a hetedik yoUDay-en. 23 ezren buliztak együtt az Európában egyedülálló rendezvényen, ahol többek között Dzsúdló, a Valmar, valamint Korda György és Balázs Klári adott koncertet.
Az eddigi legforróbb yoUDay-re készül a Debreceni Egyetem, áll a hatalmas színpad a Nagyerdei Stadionban, folyamatosan próbálnak a fellépők a szerdai tanévnyitó show-ra. A hétfő esti jegyeladási adatok alapján arra lehet számítani, hogy idén is megtelik a stadion a yoUDay estéjén.
Befejeződtek a korszerűsítési munkálatok a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában. Több mint 800 millió forintból egyebek mellett tantermeket, folyosókat és vizesblokkokat újítottak fel, valamint a modern informatikai eszközökkel gazdagodtak a feladatellátási helyek.
Korszerű számítógépekkel és új dizájnnal várja a hallgatókat mostantól a Debreceni Egyetem két informatikai terme a Gazdaságtudományi Karon. A beruházások a K&H Bank támogatásával valósultak meg, a pénzintézet 100 laptopot ajánlott fel oktatási célra.
Már próbálnak a fellépők, fogynak a jegyek és hamarosan épül a kétszáz négyzetméteres színpad – ismét tanévnyitó stadionshow-ra készül a Debreceni Egyetem a Nagyerdei Stadionban. A szeptemberi 13-ai yoUDay részleteiről és az előkészületekről kedden sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
Megfejthetik a római légiók és a német tengeralattjárók üzenetváltásait, de megpróbálhatnak egy perc alatt kereket cserélni is azok, akik betérnek a 15. Campus Fesztivál egyetemi programhelyszínére, ahol 27 szervezeti egység mutatja be egy-egy téma köré szervezve a tudomány színes, könnyed vagy éppen humoros oldalát. A szerda délután megnyílt Egyetem Tér színpada is változatos programokat kínál, délutánonként beszélgetések, az esti órákban koncertek várják a látogatókat.
Huszonhárom programhelyszínen, rekordszámú, 315 zenei produkcióval, 70 debreceni zenekarral és előadóval várja a látogatókat július 19. és 23. között a 15. Campus Fesztivál a Nagyerdőn. A Debreceni Egyetem idén megújult arculattal és tartalommal jelenik meg a rendezvényen, az Egyetem Téren bemutatkozik az intézmény új programja a KEEP.
Történelmi jelentőségű projektek, pedagógus-napi elismerések, együttműködés az MLSZ-szel, monumentális könyvsorozat, 3X3-as kontinensviadal és DErbi– a Debreceni Egyetem legfontosabb eseményeiről, aktualitásairól láthatnak tartalmas riportokat az intézmény saját gyártású magazinműsorában. Az új adás már megtekinthető az unideb.hu-n és az egyetem YouTube-csatornáján.
A sporttudományi képzési és kutatási tevékenység erősítése érdekében kötött együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem és a Magyar Labdarúgó Szövetség kedden Budapesten, ahol bemutatták a DE kiadásában megjelent, a világ labdarúgásának történetéről szóló új könyvsorozatot. Az eseményen elhangzott: az adatokat, eredményeket, történeteket, portrékat tartalmazó tudományos igényű kiadvány világszinten is egyedülálló és monumentális vállalkozás volt a szerzők részéről.
Tarolt a Debreceni Egyetem idei Dolgozói DErbije és családi napja, amelyet a Nagyerdei Stadion szomszédságában tartottak pénteken. Az egyetemi dolgozók összetartozásának erősítését, a csapatépítést és a közös szórakozást szolgáló rendezvényen – az egy hetes halasztás és a délutánra rosszra fordult időjárás ellenére is – több ezren vettek részt.