Hírek intézményi címkével

Megjelent a Debreceni Egyetem (DE) alumni lapja, a Deja vu magazin legújabb, nyári száma. Most kissé nagyobb hangsúlyt kaptak a sokszínűséget bemutató írások, a művészettel kapcsolatos portrék, valamint a sport, hiszen a DEAC színeiben lesz egyetemi versenyzője a párizsi olimpiának, ám előtte hamarosan megkezdődnek az Európai Egyetemi Játékok megmérettetései.

Néhány nap múlva kezdődik Debrecenben és Miskolcon a világ egyik legnagyobb egyetemi multisporteseménye. Kik lépnek fel a hamarosan kezdődő Campus Fesztiválon, hol jártak a hallgatók legutóbb a Környezetvédelmi Bizottság szervezésében és milyen érdekes épületei vannak a debreceni zsidóságnak – egyebek mellett ezekről is lehet olvasni a Debreceni Egyetem lapjának legújabb számában.

Újjászülető kastélyok, egy elfeledett építőmester, húsvéti népszokások az egykori Debrecenben, református templomok stílusteremtései, Oppenheimer – többek között ezekről a témákról olvashatnak részletesen a legfrissebb Debreceni Szemlében.

Vírus- és baktériumalapú gyógyszerhatóanyagok, vakcinák fejlesztésére, gyártására szolgáló pilot, azaz középméretű kutatólaboratóriumot hozott létre a Debreceni Egyetem. A létesítmény keddi ünnepélyes átadásán Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter példaértékűnek nevezte a Debreceni Egyetem innovációs tevékenységét.

Nagy sikerrel zárult az a rajzpályázat, amit alsó tagozatos általános iskolásoknak hirdetett a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara és a PHOENIX Pharma Zrt. A felhívásra több mint hatszáz rajz érkezett. A jelentkezők feladata az volt, hogy alkotásaikkal mutassák meg, mit tehetünk az egészségünkért.

Tanszékvezetői és intézetigazgatói megbízásokat adott át a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja csütörtökön. Négyen tanszékvezetői, ketten megbízott tanszékvezetői, egy fő megbízott intézetigazgatói, nyolcan pedig egyetemi docensi kinevezéseket kaptak. Az Orvostudományi Kar Kiváló Dolgozója kitüntetést is kiosztották.

Hatalmas a Debreceni Egyetem innovációs potenciálja – állapította meg a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára az intézményben tett szerdai látogatásán. Bódis László a Nemzeti Innovációs Ügynökség tudáshasznosítási igazgatójával, Barabás Rékával az egyetem több létesítményét is megtekintette.

A felvételizőknek július 10-ig, szerdáig van lehetőségük arra, hogy módosítsák a jelentkezési lapon megjelölt felsőoktatási intézmények sorrendjét a 2024. évi általános felvételi eljárásban. A felvételi során mindenki csak egy helyre vehető fel, ezért érdemes a döntés előtt alaposan megfontolni, melyik intézmény, mely képzését jelölik meg a jelentkezők az első helyen.

Oktatási, kutatási, innovációs fejlődési irányait, jó gyakorlatait és nemzetközi kapcsolatait mutatta be a Debreceni Egyetem a Hungarian Summiton, Floridában. Az eseményen részt vett Pető Károly általános rektorhelyettes, Nagy Péter, a GTIDEA Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület elnöke, valamint Bács Zalán, a Sporttudományi Koordinációs Intézet képviseletében.

Összesen kétszázhuszonöt, nappali és levelező tagozaton végzett hallgató vehette át oklevelét a Debreceni Egyetem Informatikai Kar diplomaosztó ünnepségén. Hajdu András, a kar dékánja kiemelte, hogy a Debreceni Egyetemen diplomázott az ország első adattudósa, valamint arról is beszélt, hogy az informatikai szakemberek olyan tudást szereztek tanulmányaik során, mellyel felkészültek a modern kor kihívásaira.