Nagy sikerrel zárta kilencedik félévét a Hallgatói Karrierközpont előadás-sorozata. A „Karrieriskola” kurzusait csaknem százan, a tréningeket több mint harmincat teljesítették. Az előadások anyagát már a Debreceni Egyetem youtube-csatornáján is láthatják az érdeklődők.
Hírek hallgatók címkével
A Debreceni Egyetem két hallgatója, Szilágyi Réka és Rivasz-Tóth Norbert is esküt tett az 30. Universiadéra utazó magyar csapat tagjaként. A egyetemisták és főiskolások nyári olimpiáján 21 felsőoktatási intézmény 105 sportolója képviseli hazánkat.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében megvalósult kutatások eredményeiről adott számot hétfőn 13 szekcióban 170 nyertes pályázó a Debreceni Egyetem konferenciáján, amelyet az intézmény Tudományos Igazgatósága rendezett.
Hazai és külföldi színjátszó csoportok közreműködésével rendezi meg május 16-18. között a Debreceni Egyetem és Debrecen város Önkormányzata a Csokonai Színház közreműködésével a 11. Angol Nyelvű Színjátszó Találkozót.
A Gazdaságtudományi, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar csaknem ötszáz végzőse írta tovább a több mint négy évtizedes hagyományt, és búcsúztatta a Debreceni Egyetemen töltött éveit sárgulással.
A régió gazdaságfejlesztésében is jelentős szerepet kaphat a Debreceni Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank közötti együttműködés keretében létrejövő MNB Tanszék. A közös célokról tartott előadást csütörtökön a jegybank szakembere a Gazdaságtudományi Karon.
„Intézményi kihívások és válaszok a változó felsőoktatás követelményeire” címmel rendezett műhelykonferenciát csütörtökön a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete.
Tabata, SMR, boulder, piloxing – különleges mozgásformákat próbálhattak ki a Debreceni Egyetem hallgatói szerdán az Unifitben. Az első extrém egyetemi sportnapon triál- és ügyességi kerékpárpálya is várta a vállalkozó kedvű fiatalokat.
Akár a Debreceni Egyetem stresszkutatásában is szerepet kaphat az a többezer éves mozgásforma, melyet az intézmény hallgatói is kipróbálhattak kedden. A nemzetközi jóganap keretében szervezett ingyenes órán megtelt a DESOK.
A Debreceni Egyetem hallgatói minden korábbi eredménynél sikeresebben szerepeltek az idei, március 21-április 26. között rendezett XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.