Madárbarát sétát is tartottak a Botanikus Kertben az idei Zöld Börzén, melyet a járványügyi helyzet miatt ezúttal online formában rendezett meg a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága.
Hírek hallgatók címkével
Idén rendhagyó módon, a virtuális térben rendezi meg nagyszabású beiskolázási eseményét, a DExpót a Debreceni Egyetem. Tavaly több mint hatezren vettek részt az egyetem egységei által szervezett, a pályaválasztást segítő programon, melyet ezúttal online formában tartanak meg.
November 16-áig kiürülnek a Debreceni Egyetem kollégiumai. A kormányzati rendelkezések alapján hozott rektori utasítás szerint a hallgatóknak hétfőig kell elhagyniuk szobáikat, kivéve többek között a határon túli magyar és az idegen nyelvű képzésben tanuló külföldi hallgatókat.
A testüket oktatási célra felajánlókról emlékeztek meg a Debreceni Egyetem ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet munkatársai és a hallgatók képviselői pénteken. A járvány miatt idén szűk körben, az egészségügyi előírások betartásával tisztelegtek a holtak előtt.
Ifjú kutatókat díjaztak a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar tudomány napi rendezvényén. Idén három oktató kapta meg a GYGYK kutatói ösztöndíját.
Hibrid oktatást vezet be hétfőtől a Debreceni Egyetem. A kormány által kihirdetett veszélyhelyzet és a megyei koronavírus fertőzöttek számának növekedése miatt 2020. november 9-től változik az oktatás rendje az intézményben - olvasható Szilvássy Zoltán rektor körlevelében.
Gyertyagyújtást tartottak az elmúlt egy év alatt elhunyt egyetemi dolgozók és hallgatók emlékére a Debreceni Egyetem és az intézményi lelkészségek csütörtök délután a Debreceni Egyetem Főépülete előtti téren.
Megkezdődött a Fiatal Biotechnológusok IV. Országos Konferenciája a Debreceni Egyetemen. A Magyar Tudományos Akadémia kutatói seregszemléje a járványveszély miatt idén online is nyomon követhető.
Az elmúlt hetekben a Debreceni Egyetem Műszaki Karának közreműködésével országosan csaknem 3600 mérnök végezhette el online formában kötelező szakmai továbbképzését a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara szervezésében.
Több száz egyetemista feszül egymásnak játékkonzolokon a következő hónapokban. Az University Electronic Games e-sport verseny iránt hatalmas az érdeklődés, a legnépszerűbb játékokon mérhetik össze tudásukat a Debreceni Egyetem magyar és külföldi hallgatói.