Hírek Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány címkével

Elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díját Csoma Eszter adjunktus kutatócsoportja a polyomavírusok vizsgálatát összegző tudományos cikkével. Az állatokat és az embereket is fertőző új polyomavírusokkal kapcsolatban még sok a tisztázatlan kérdés. A kutatók elsősorban azt vizsgálták, hogy a vírusok jelen vannak-e Magyarországon, milyen életkorban esünk át a fertőzésen, és a légutunkat fertőzik-e.

Korábbi kutatások bizonyították, hogy a nyomtatókból, bútorokból, szőnyegekből származó beltéri légszennyezők kockázatot jelentenek az egészségre, növelhetik például a daganatos megbetegedések gyakoriságát. A Debreceni Egyetem szakemberei vizsgálatukban áttekintették és elemezték az illékony szerves szennyezők beltéri koncentrációjára vonatkozó legfrissebb adatokat és számszerűsítették a kockázatokat. Ezzel a kutatással is szeretnék felhívni a figyelmet a beltérben előforduló vegyi anyagok egészségre gyakorolt negatív hatásaira. A kutatók eredményeiket egy nemzetközi tudományos folyóiratban közölték, munkájukkal pedig elnyerték a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díját.

A gének működését meghatározó, új szabályozási módot azonosítottak a Debreceni Egyetem kutatói. A felfedezés hosszú távon a kóros állapotok – például gyulladások vagy daganatok – célzottabb kezelését is megalapozhatja. Az áttörést jelentő eredményeket egy rangos nemzetközi tudományos folyóirat közölte, a kutatást pedig a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díjjal ismerte el.

Bernard L. Feringa Nobel-díjas kémikus nyitotta meg a 20th International Conference on Chiroptical Spectroscopy rendezvényt, amelyet huszonkét év után ismét Magyarországon, a Debreceni Egyetemen szerveztek meg. A négynapos konferencián a szerves molekulák térszerkezetével foglalkozó legújabb kiroptikai technikákat és azok alkalmazását mutatták be a világ minden tájáról érkező neves kutatók.

Tanulmánykötetével elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díját Szirák Péter, a Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet professzora. A kiadvány a szerző elmúlt negyedszázad alatt született írásaiból nyújt válogatást.

Hatékonyabb daganatellenes terápiák kifejlesztését is segítheti a Debreceni Egyetem szakembereinek a sejtfunkciók szabályozásában alapvető speciális fehérjére irányuló alapkutatása. Felfedezésük új lehetőséget nyit abban, hogyan befolyásolható a sejtek működése a DNS megváltoztatása nélkül. A kutatás eredményeit összefoglaló közlemény a Nature Communications című rangos tudományos folyóiratban jelent meg.

Empirical Perspectives on the Use of Hungarian Nominal Demonstratives című kötetével elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díját Tóth Enikő, a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézetének egyetemi docense. A kiadvány a University of Toronto Press gondozásában jelent meg a Pragmatic Interfaces című nemzetközi könyvsorozat részeként.

Jelentősen javítani lehetne épületek, épületgépészeti rendszerek, járművek vagy akár hűtődobozok hőszigetelését a Debreceni Egyetem Műszaki Karán kifejlesztett aerogél vákuum-hőszigetelő lapok széles körű alkalmazásával. A kutatók eredményeikért, illetve az azokat összegző tanulmányért elnyerték a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díját.

A porckopás során megváltozó csontszerkezettel kapcsolatos publikációkat gyűjtötte össze, elemezte és értékelte egy kutatócsoport a Debreceni Egyetem adjunktusa, Oláh Tamás részvételével. Tudományos megállapításaik segíthetik a témával kapcsolatos jövőbeni kutatásokat és a gyógyításban is hasznosulhatnak. A kutatás eredményeit bemutató cikk elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díját.

Új terápiás lehetőségek alkalmazását teheti lehetővé a kóros érképződés kezelésében a Debreceni Egyetem szakembereinek kutatási eredménye. A retinában jelentkező kóros érképződés számos szembetegség kialakulásában játszik meghatározó szerepet. A kutatók vizsgálataik során megfigyelték, hogy ez a folyamat bizonyos hatóanyagok alkalmazásával gátolható. A kutatás eredményeit összegző, rangos nemzetközi tudományos folyóiratban megjelent cikk elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díját.