A nemzetközi rangsorokban nyújtott kiemelkedő teljesítménnyel, a sikeres felvételi kampány eredményeivel, az egyetemi kutatásokkal, a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató Középüzem és a Gyógyszerésztudományi Kar új épületével, a 3x3 Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnoksággal, valamint a DEAC csapatainak sikereivel kapcsolatban jelent meg 2023-ban legtöbbször a Debreceni Egyetem neve a hírekben. Mintegy 30 ezer alkalommal említették az intézményt az országos és helyi médiumok cikkei és tudósításai.
Hírek felvételi címkével
A Debreceni Egyetem valamennyi kara bemutatkozott az első nyíregyházi DExpón, a DE Egészségtudományi Karán. Az esemény ezúttal is sikert aratott, a résztvevő középiskolások a kari tájékoztatók mellett huszonhárom egyetemi standnál kaphattak hasznos információkat a képzési kínálatáról, a hallgatói életről, az egyetemi szolgáltatásokról.
A Debreceni Egyetem első alkalommal rendezi meg Nyíregyházán legnagyobb beiskolázási eseményét, a DExpót, melyen a középiskolás diákok és szüleik az intézmény valamennyi karáról és szakjáról, valamint a hallgatói életről tájékozódhatnak. A december 6-ai rendezvényen a látogatók megismerhetik az eseménynek otthont adó Egészségtudományi Kar képzéseit, infrastruktúráját és informálódhatnak a kari szolgáltatásokról is.
Több mint hatezren látogattak el a DExpóra, Magyarország legnagyobb egyetemi beiskolázási rendezvényére, amelyen a felvételi előtt álló tanulók minden kérdésükre választ kaphattak a Debreceni Egyetemmel kapcsolatban. Érkeztek diákok, illetve szülők a kétnapos rendezvényre Budapestről, Pécsről, Győrből, Szolnokról, Tokajból, Gyuláról, Miskolcról és Felvidékről is.
Tudj meg mindent a Debreceni Egyetemről és az új felsőoktatási felvételi rendszerről Magyarország legnagyobb beiskolázási rendezvényén! Az idén 18 éves DExpo születésnapi nyereményjátékkal, óralátogatásokkal, tájékoztató előadásokkal és standokkal várja a felvételi előtt álló diákokat november 22-én és 23-án.
A Természettudományi és Technológiai Kar szervezésében a Debreceni Egyetemen vitatták meg a természettudományi oktatást folytató egyetemi karok dékánjai és vezetői a felsőoktatás, illetve a képzési terület aktuális kérdéseit. A 2023/24-es tanév őszi félévének tanácskozásán az átalakított felvételi rendszer eddigi tapasztalatairól és a felsőoktatás fejlesztésének lehetséges irányairól tárgyaltak.
A beiskolázás előkészítését segítő kiállítást, partnertalálkozót szervezett a Debreceni Egyetem Műszaki Kara a DE Szolnok Campuson. A résztvevő középiskolások megismerhették a jövőre induló gépészmérnök és műszaki menedzser szakokat, valamint az intézmény duális képzéseibe bekapcsolódó vállalati partnereket.
Összesen negyvennégy, informatikai, gazdaságtudományi, műszaki, agrár, természettudományi és bölcsészettudományi mesterképzéssel várja a keresztféléves felvételi eljárásban jelentkezőket a Debreceni Egyetem. Újdonságként a muzeológia mesterszakot is választhatják a felvételizők.
Az utóbbi évek legjobb eredményét érte el a pótfelvételin a Debreceni Egyetem. Több mint ezer diák nyert felvételt az eljárás során az intézménybe, összességében pedig több mint tizenegyezer elsős kezdheti meg tanulmányait a 2023 szeptemberében induló új tanévben.
Számos alap-, mesterképzési és osztatlan szakot hirdetett meg a pótfelvételi eljárás keretében a Debreceni Egyetem. Az önköltséges képzések mellett a kiemelt képzési területeken állami ösztöndíjas szakokra, köztük az újonnan induló hat féléves Edző alapképzési szakra is lehet jelentkezni.