A Debreceni Egyetem három felnőtt labdarúgócsapata közül csak a DEAC II. tudott nyerni a hétvégén. A férfi kézisek sem voltak sikeresek, a csapat Csongrádon kapott ki. A floorballosok viszont fölényesen megnyerték első bajnoki mérkőzésüket.
Hírek DEAC címkével
Az előző fordulóban elszenvedett vereség után idegenben javíthat a DASE és a DEAC labdarúgócsapata, a DEAC II pedig folytathatja eddigi hibátlan szereplését. Az egyetemi klub férfi kézilabdázói Algyőn lépnek pályára a bajnokság második fordulójában.
Több száz hallgató, oktató és dolgozó sportolt együtt szerdán a Debreceni Egyetemen. Második alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Egyetemi Sportnapot.
Az informatika, a nevelés-, az orvos- és egészségtudomány is hasznosíthatja azokat a kutatásokat és tudományos eredményeket, melyek létrehozásában a Debreceni Egyetem Atlétikai Club legújabb, egyben az ország első felsőoktatási e-sport szakosztálya, a DEAC-Hackers is közreműködik.
A három felnőtt egyetemi labdarúgócsapat közül csak a DEAC II. tudta itthon tartani a három pontot a hétvégén. A DEAC a Salgótarjántól, míg a DASE a Derecskétől kapott ki hazai pályán. A kosarasok viszont remekeltek, megnyerték a nemzetközi felkészülési tornát.
A Debreceni Egyetem mindhárom felnőtt labdarúgócsapata itthon játszik a bajnokság következő fordulójában. A hétvégén már a férfi kézisek és a kosarasok is pályára lépnek.
Ismét győzött a Debreceni Egyetem labdarúgócsapata a hétvégi fordulóban. A DEAC II. 6-1-re győzött a debreceni derbin a DSC ellen, míg a DASE fájó vereséget szenvedett Monostorpályiban.
A Debreceni Egyetem mindhárom labdarúgócsapata nyert az előző hétvégén, így bizakodva várhatják a következő bajnoki fordulót.
A múlt heti vereség után javítani tudtak a Debreceni Egyetem labdarúgó csapatai. A DEAC és a DASE is hazai pályán győzött, a DEAC II pedig idegenben szerezte meg a három pontot.
Jól játszottak, de nem jutottak tovább a Debreceni Egyetem kosarasai a 3X3-as World Tour Masters-en, így a főversenyen már nem léphetnek pályára. A labdarúgókra viszont újabb forduló vár a hétvégén.