Összesen 607 hallgató nyert felvételt a pótfelvételi eljárásban a Debreceni Egyetemre. Az intézmény ezzel az eredménnyel a legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmény lett a jelentkezők körében. A legtöbben a Gazdaságtudományi Karra jutottak be.

Összesen 292 millió forint ösztöndíjat nyertek a Debreceni Egyetem hallgatói, oktatói és kutatói az Új Nemzeti Kiválóság Program 2019/2020-as tanévre kiírt pályázatain. Emellett az intézmény 117 millió forintot kapott a kutatások támogatására.

A Debreceni Egyetem több mint 2500 elsőéves hallgatója vesz részt az ország legnagyobb, hétfőn kezdődött gólyatáborában. Újdonság, hogy idén a DEAC 100 éves évfordulója előtt tisztelegve közös sportnapot is szerveznek az elsősöknek.

Az Egy övezet, egy út kínai kezdeményezéshez és a Via Carpatia logisztikai útvonalhoz kapcsolódó egyetemi gazdaságfejlesztési tevékenységről beszélt Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a Vasárnapi Újság című műsorban.

A DEAC férfi futsalosai hétfőn kezdik el a bajnoki küzdelmeket. Elek Gergő együttese a Veszprém csapatához látogat. A labdarúgók már a hétvégén pályára lépnek. Az NB III-as gárda az újonc hatvaniakat fogadja.

Az ápolói hivatás aktualitásai, innovatív módszerei, valamint a jövő ápolóinak képzési, ösztönzési lehetőségei a legfontosabb témái az egészségügyi szakdolgozók 50. kongresszusának. A több mint 600 fős országos találkozónak a Debreceni Egyetem ad otthont.

A Debreceni Egyetem is aktívan részt vett a virágkarneválon. Több mint ötszázan tekertek a biciklis felvonuláson, több tízezren látták a Főépület látványos „épületfestését”, és idén is volt az egyetem közreműködésével készült virágkocsi a menetben.

Szerdán megkezdődött a 2019-2020-as szezonra szóló bérletek árusítása a DEAC Dóczy utcai Business Irodájában. A felnőtt bérletek sportágtól függően 5000 és 18.000 forint, míg a diák és nyugdíjas éves belépők 2500 és 9000 forint között válthatók meg, de vannak további kedvezmények is.

A Debreceni Egyetemen tartja edzőképző konferenciáját a Magyar Labdarúgó Szövetség. Mintegy 500 szakember vesz részt a csütörtöki elméleti és gyakorlati képzésen, melynek a Sporttudományi Oktató Központja és a Nagyerdei Stadion ad otthont.

A magyar nyelv tanulása és a magyar kultúra volt a fókuszban az idei Debreceni Nyári Egyetemen. Az egy hónap alatt összesen 154-en tanultak és vizsgáztak, és több mint 80 százalékuk vihetett haza kiváló bizonyítványt.

A Debreceni Egyetem több szakembere is állami kitüntetést vehetett át augusztus 20-a alkalmából. Az elismeréseket az emberi erőforrások minisztere, az EMMI parlamenti államtitkára és az agrárminiszter adta át pénteken, Budapesten.

Életének 91. évében elhunyt Papp László történész, egyetemtörténész az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár egykori osztályvezetője, a jogelőd Kossuth Lajos Tudományegyetem főtitkára, számos díj és kitüntetés birtokosa.