A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár közösségi szerepének és társadalmi beágyazódásának erősítése érdekében idén is részt vesz a Könyvtári Kihívás elnevezésű pályázaton. A kiíráshoz kapcsolódva a DEENK célja, hogy innovatív módszereit fejlesztve hozzájáruljon az olvasás népszerűsítéshez, valamint növelje a könyvtárlátogatók és a kölcsönzések számát.
Tizenkilenc hallgató mutatkozott be ötleteivel április 9-én a Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központ ösztöndíjprogramjának záró eseményén, amelyen többek között az egészségügy kihívásaira, a fenntarthatóság és a tudatosság megteremtésére ismerhettünk meg új megoldásokat az egyetemistáktól.
A Debreceni Egyetem női futsalcsapata a továbbjutásért küzd az NB I elődöntőjében. A kosárlabdázókra és a kézilabdázókra is nagyon fontos találkozó vár.
Bár a probiotikumok évtizedek óta a szövetségeseink, a legyengült immunrendszerű betegek számára eddig rejtett kockázatot hordoztak. Pfliegler Valter Péter nemzetközi együttműködésben talált megoldást arra, hogyan lehet „átprogramozni” az egyik legismertebb jótékony gombát, hogy az csak ott hasson, ahol kell. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.
A világ legjobb 550 intézménye közé jutott a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara. Története során először került a Quacquarelli Symonds 2026-os szakterületi listáján a kar a világ TOP 550 intézménye közé.
A Debreceni Egyetem hagyományteremtő szándékkal, a vidéki egyetemek közül elsőként indította el Pannónia Alumni Klubját. A szerdai rendezvénynek – amely a Tempus Közalapítvány és a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodája, valamint az Egyetemi Hallgatói Karrierközpont közös szervezésében valósult meg – a Kazánház Egyetemi Klub adott otthont.
A Debrecen Maraton hatalmas sikere után a következő hetekben is nagyon sok sportos program várja a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjának (DEDM) tagjait. Május 1-jén a DEAC Családi Napon, míg május 8-án és 9-én a 48 órás dolgozói mozgáskihíváson gyűlhetnek a DEDM-pontok.
A tehetséggondozás, a versenyfelkészítés, az országos, regionális vagy szakterülethez kapcsolódó tehetségsegítő szervezőmunka, programszervezés terén elért kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Bonis Bona díjjal jutalmazta a Nemzeti Tehetség Központ Laskay Editet, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola főigazgatóját, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar mesteroktatóját.
Az erlangeni egyetem professzora, Andreas Funke tartott vendégkurzusokat a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A neves német előadó az Alkotmányjogi Tudományos Diákkör ülésén a mindenkit egyenlően megillető emberi méltóság elvéhez kapcsolódó jogértelmezési kérdésekről beszélt, majd műhely-szemináriumot tartott a semlegesség alkotmányos elvének német alkotmánybírósági gyakorlatáról.
Egy több mint tizenegyezer négyzetmétereres diákszállót épít a Debreceni Egyetem a Böszörményi úti campusán. A 320 hallgató elhelyezésére alkalmas többfunkciós komplexum az első lépcsőfoka az intézmény közép- és hosszútávú, a hallgatók és oktatók lakhatását támogató startégiájának. Az intézmény a következő években – az elérhető források függvényében – a Böszörményi úti fejlesztésen túl a Sportkollégium teljeskörű felújítását és egy új diákhotel építését is tervezi a Kassai úti campuson.
Új Asszisztált Reprodukciós Központ épül a Debreceni Egyetemen, amely korszerű infrastruktúrájával és magas színvonalú szakmai hátterével jelentősen bővíti a meddőségi kezelések lehetőségeit. A beruházás révén több és eredményesebb lombikkezelés válhat elérhetővé a sikertelen gyermekvállalással küzdő párok számára. A fejlesztés részleteiről szerdán sajtótájékoztató számoltak be az intézmény és a fenntartó kuratórium vezetői.
Negyven kiállító, közép- és nagyvállalatok képviselői, munkaközvetítők, karriertanácsadók, a helyben működő nemzetközi cégek standjai várták a Debreceni Egyetem hallgatóit, valamint a karrierlehetőségek iránt érdeklődő látogatókat a tavaszi Állásbörzén és karriernapon a Főépület Díszudvarán szerdán. Ezúttal a készségek, a külföldi tapasztalatok álláskeresésben betöltött szerepe került a fókuszba.