Hírek

Egyetemi kontinensviadalra pályázik a Debreceni és a Miskolci Egyetem. Az Európai Egyetemi Játékok (EUG) rendezését a kormányzat is támogatja. A bírák a napokban a helyszíneket is felkeresték. Döntés áprilisban lesz.

A magyar nemzet történelmében kiemelkedően fontos az Aranycsapat angliai 6-3-as győzelme - mondta idősebb Lomnici Zoltán kedden, az Aranycsapat – emlékév programsorozat bemutatókörútjának debreceni állomásán, a Buzánszky Egyetemi Kupa kapcsolódó rendezvényén, a Nagyerdei Stadionban.

Házias ízekkel és táncházzal köszöntötték a tavaszi félévre érkezett mintegy 130 külföldi hallgatót a Debreceni Egyetemen. Idén legtöbben Törökországból, Lengyelországból, Németországból, valamint Portugáliából jöttek.

„Mobility Breakfast”-tel várták kedden a mobilitási lehetőségek iránt érdeklődő hallgatókat a Debreceni Egyetem Főépületében. Az Erasmus+ és a Campus Mundi-programmal a világon bárhová el lehet jutni az egyetemi évek alatt tanulmányútra vagy szakmai gyakorlatra.

A Debreceni Egyetem szépíróként is sikeres dékánjával, a József Attila, Pro Literatura-, valamint Alföld-díjas szerzővel, Bálint Péterrel találkozhattak az olvasók a DEENK hétfői pódiumbeszélgetésén.

Megszüntethető-e az étel és a gyógyszerallergia? – többek között erre a kérdésre keresték a választ azon a szakmai találkozón, ahol az allergológiai és autoimmun betegségek legújabb kezelési módjairól tájékoztatták az orvosokat a Debreceni Egyetem szakemberei.

Hogyan lehet évekig szobahőmérsékleten tárolható füstölt csülköt, igazi gyümölcs ízű lekvárt, szívbetegség megelőzésében is szerepet játszó fekete fokhagymát, vagy héj nélküli kenyeret készíteni pankóhoz? – kiderül a következő Science Café-előadáson.

Győzelmet aratott idegenben a DEAC férfi kézilabdacsapata az NB I/B. keleti csoportjában. Az együttes Szegedről hozta el a bajnoki pontokat. Nyertek a női futsalosok is a hétvégén, és sikeresen szerepelt a DEAC e-sport csapata.

Az ország egyik legkorszerűbb, a hazai szívgyógyászat élvonalába tartozó szívsebészeti központját Péterffy Árpád professzor hozta létre Debrecenben. A 80 éves szívsebész tiszteletére tartottak ünnepséget február 15-én a Debreceni Egyetemen.

Genetikusok és bölcsészek közreműködésével tartottak teltházas konferenciát a honfoglaló k származásáról a DAB Székházban február 15-én. Az országosan egyedülálló szimpóziumot a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi, valamint Humángenetikai és Reumatológiai Tanszéke szervezte.

Két kupameccs között egy fontos bajnoki – nehéz és sűrű hetük van a DEAC férfi futsalosainak. Nem pihennek a lányok sem, és újabb bajnoki vár a férfi kézisekre, a röpisekre, valamint a női kosárcsapatra is.

A Debreceni Egyetem képzési kínálatával, a Stipendium Hungaricum nyújtotta ösztöndíj-lehetőségekkel ismerkedett és az itt tanuló diákokkal is találkozott csütörtökön a Pumla Nene, a Dél-Afrikai Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének első titkára vezette delegáció.

A Debreceni Egyetemen keletkező kutatási eredmények piaci hasznosítását támogatja az intézmény Innovációs Alapjából, melyre idén először pályázhatnak technológiáikkal és találmányaikkal az egyetem kutatói. Akár tízmillió forintot is érhet egy jó ötlet.

A tél egyik legaktuálisabb témájával, a vírusokokkal foglalkozott a Tudósiskola tehetséggondozó program új előadása. A Debreceni Egyetem rektorhelyettese, Tőzsér József kutatóként beszélt a terület legérdekesebb kérdéseiről a Kossuth Gyakorló gimnazistáinak.

DEAC hírek

Fölényben játszott U16-os csapatunk, de kétszer került hátrányba, ám mindkétszer sikerült ledolgozni a hátrányt. Két vereség után arra készültek Szabó Márton tanítványai, hogy a 3.

The post Horváth Péter mentette döntetlenre a meccset appeared first on DEAC.

A DASE U19-es csapata az első félidőben ledolgozta hátrányát, a másodikban pedig a maga javára eldöntötte a mérkőzést. A vármegyei U19-es bajnokság 6. fordulójában a

The post A hajrában fordítottunk appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatának hat játékosa is bizonyítási lehetőséget kapott a Szlovénia elleni felkészülési mérkőzésen. A magyar női futsalválogatott pénteken Szlovéniával játszott edzőmeccset Gornja Radgonában.

The post Gajzágó Flóra góllal vette ki a részét a magyar válogatott győzelméből appeared first on DEAC.

Képgalériák