A jazz és a világzenei színtér egyik legkiemelkedőbb alakja, Chieli Minucci ad hamarosan koncertet a Djabéval a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében. A klasszis gitáros olyan híres zenészekkel dolgozott korábban együtt, mint Jennifer Lopez, Celine Dion vagy Anastasia.
Hírek ZK címkével
Húsz mesterkurzus, huszonkét mesteroktató és tizenkilenc hangszeres foglalkozás várja a Debreceni Egyetemen az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára jelentkezőket. A hagyományoknak megfelelőn idén is megalakul a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar, melyet Vásáry Tamás zongoraművész, karmester irányít.
Folyamatos telt ház mellett, többezres nézőközönség előtt rendezték meg a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének országosan egyedülálló Könnyű(?) Zenész ÉLETutak című interjúsorozatát, melynek a Tankcsapda, Wolf Kati és Wolf Péter, a Kowalsky meg a Vega, Király Viktor és Király Linda, Radics Gigi, valamint Tóth Vera voltak a meghívott vendégei. A beszélgetések nem csak az egyetemistáknak mutattak példát, hanem a debreceni közönség számára is sok tanulsággal szolgáltak.
Negyvenöt hangversenyt tartott a most véget ért zenei évadban a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar a Művészeti Menedzsment Iroda szervezésében. A felnőtteknek, gyerekeknek, egyetemi hallgatóknak és a klasszikus zenét szerető debreceni közönségnek egyaránt különleges élményeket kínált az Universitas és a Steinway hangversenysorozat mellett a Konzervatóriumi Esték, a Zene-Matiné, valamint a Hang-Játék-Zene színvonalas repertoárja.
Tóth Vera mesélt sikeres karrierútjáról, élettörténetéről a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézet Könnyű(?) Zenész ÉLETutak című sorozatának legutóbbi estjén az oDEon egyetemi színházban. A népszerű énekesnő pályájának nehézségeiről, a zene iránti feltétel nélküli szeretetről és alázatról, valamint arról is beszélt, hogy minden énekesnek a saját zenei útját kell járnia, hiszen a megalkuvás a legtöbb esetben zsákutcába vezet.
Kiválóan szerepeltek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Szolfézs-Zeneelmélet, Karvezetés Tanszék hallgatói a Zeneakadémián rendezett Fiatal Karvezetők Országos Versenyén. A ZK diákjai mindketten döntőbe jutottak, majd első és harmadik helyezést értek el az ország legjobbjait felvonultató mezőnyben.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszéke is csatlakozott a hang világnapja (World Voice Day) rendezvénysorozathoz. A kedd este tartott ünnepi hangversenyen a tanszék hallgatói, oktatói és vendégei mutattak be válogatást Mozart, Bizet és Wagner műveiből a Liszt teremben.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Szolfézs-Zeneelmélet Karvezetés Tanszékének 50. évfordulója alkalmából hazai és határon túli zenepedagógusok találkoztak a Bárdos Szimpóziumon. Az országosan egyedülálló szakmai esemény két napján bemutató órákon, előadásokon, koncerteken cseréltek tapasztalatokat a résztvevők.
A zeneművészettel, zenetudománnyal és zenepedagógiával foglalkozó kutatók, előadóművészek, tanárok tartottak szakmai eszmecserét és mutatták be legújabb kutatási eredményeiket a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, valamint A Jövő Művészetéért Alapítvány által szervezett zenepedagógiai konferencián. Az eseményen többek között arról is szó volt, mit gondolnak a zenetanárok a művészeti és a zenei nevelés helyzetéről, valamint a szülők zeneoktatásban betöltött szerepéről.
A chicagói Jarvis Opera Hall-ban és a Prairie State College-ban is bemutatták Zombola Péter Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar professzorának Aldegunda című új kamaraoperáját. A főszerepét Vizin Viktória mezzoszoprán énekelte.
A Debreceni Egyetem hallgatói és kutatói közül került ki hazánk legtöbb Fulbright ösztöndíjasa – hangzott el a világ legrangosabb ösztöndíjprogramjának idei pályázatait bemutató tájékoztatón a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodájában. A Fulbright révén évente 25 hazai hallgató, kutató, illetve oktató számára nyílik lehetőség tudományos kutatói munkára, szakmai tapasztalatszerzésre az Amerikai Egyesült Államokban.
Egykori oktatójáról, a Csokonai- és Artisjus-díjas Ádám Károlyról nevezett el tantermet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. A névadásnak köszönhetően a hallgatók tanulmányaik során a kar képzéseinek több évtizedes szakmai hagyományait is átérezhetik.
Olaszországból érkeznek szólisták és adnak koncertet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. A ZK a kölcsönös szakmai tapasztalatcsere érdekében hosszú távú együttműködést tervez a római székhelyű Nemzetközi Zene- és Művészeti Akadémiával.
Kiváló eredményeket értek el az idei Országos Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozón és Versenyen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói. A DE tehetségei nagyon erős mezőnyben, több kategóriában is az első három között végeztek.
Folytatódik a Könnyű? Zenész ÉLETutak beszélgetéssorozat. A következő alkalommal, március 20-án, szerdán Radics Gigi életútját, zenei pályájának tapasztalatait és személyes történeteit hallhatja majd a közönség.
Kiemelt nívódíjat, rektori különdíjat és az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának különdíját is megkapta a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának két hallgatója az országosan egyedülálló XX. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozón és Versenyen. Az eseményen a DE hallgatói mellett szegedi, győri és miskolci egyetemisták léptek színpadra a Liszt teremben.
Színvonalas könnyűzenei képzés, magasan képzett zenészoktatók, folyamatosan bővülő nemzetközi hallgatói közösség, modern stúdiótechnikai eszközökkel felszerelt koncertterem és kiváló elhelyezkedési lehetőségek várják azokat, akik a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karát választják.
Az egyetemi épületek díszkivilágításáról, a Zöld Börzéről, egy különleges összművészeti rendezvényről, a Debreceni Nagytemplom kalandos történetéről, a mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban történő megjelenéséről és a DEAC futballistáinak szerepléséről is lehet olvasni az Egyetemi Élet című lap idei utolsó számában.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar három szakembere vehetett át elismeréseket kreatív alkotói tevékenységének, valamint sajátos, virtuóz előadásmódjának köszönhetően. Az oktatók hazai és nemzetközi megmérettetésen végeztek a legjobbak között.
Félévzáró gálakoncerten léptek közönség elé és mutatták meg tehetségüket a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének hallgatói a Liszt teremben. A hallgatók hazai és külföldi előadóktól adtak elő kortárs és néhány évtizeddel ezelőtt megjelent slágereket.
Az Észak-alföldi régióban működő általános iskolák 4. és 6. évfolyamos diákjainak zenei nevelését vizsgáló tanulmánykötetet mutattak be a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A Zeneművészeti Kar egyetemi tanára által írt tudományos munka öt aspektusból vizsgálta a tanulókat érintő zenei hatások megjelenését.
Egy első és egy harmadik helyezést, valamint két rektori különdíjat is begyűjtöttek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hallgatói a XVIII. Országos Klarinétversenyen. Az idei kiírásra hazánk minden pontjáról, így például Miskolcról, Pécsről, Szegedről is érkeztek hallgatók Debrecenbe.
Először léptek együtt színpadra a Debreceni Egyetem szeptemberben indult kortárs könnyűzene alapképzésének hallgatói. A tehetséges fiatalok hangos sikert arattak első közös koncertjükön. A húszfős, énekesekből és zenészekből álló együttes magyar és külföldi szerzeményeket játszott a Nagyerdei Víztoronyban.
A nemzetközileg elismert francia előadóművész, Christian Wirth volt az idei SaxFest vendége. A népszerű szaxofonos mesterkurzust tartott a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hallgatóinak, majd az egyetemistákkal együtt lépett színpadra.
Rendhagyó művészeti esten mutatták be a Petőfi Sándor lírájában rejlő zeneiséget a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának (ZK) hallgatói és oktatói. Az eseményen közreműködött a Debreceni Egyetem Művészeti Központja és a DESzínház is.