Hírek kultúra címkével

A klasszikus orgonától a fagottig szinte minden hangszeren képeznek hallgatókat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának alapképzésein, de akár egyházzene-kórusvezetőnek is tanulhatnak a diákok. Az országban egyedülálló módon könnyűzenei kurzust is kínál az intézmény.

Az idei utolsó lapszámban olvashatunk a régi-új kancellár, Bács Zoltán terveiről, a Debreceni Egyetem évtizedeket meghatározó fejlesztéseiről, és bepillantást nyerhetünk az intézmény finn-magyar kapcsolataiba.

Mikulás-ünnepséggel egybekötött zenés hangszerbemutatót tartott kedden a Zeneművészeti Kar az Egyetemi Könyvtár „Lélekmelengető” koncertsorozatában a Főépület Díszudvarán.

Különleges irodalmi esttel emlékeztek meg a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár munkatársai a költő születésének 140. évfordulójáról. Ady Endre kevéssé ismert művei mellett a kortársak levélrészleteiből, visszaemlékezéseiből is ízelítőt hallhatott a közönség.

Debrecenbe érkezett Kubala Lászlónak, az FC Barcelona legendás labdarúgójának életét, pályafutását bemutató vándorkiállítás. A 90 évvel ezelőtt született kiváló játékos emléke előtt tisztelgő, Kubala 90 című tárlat két hétig tekinthető meg a Debreceni Egyetemen.

A robotok világába, az indiánok ősi földjére, és még az amishok lakta tájakra is elkalauzolja az olvasókat az Egyetemi Élet legfrissebb száma, amely most is beszámol mindarról, ami az egyetemi sportolók háza táján történt az elmúlt napokban.

A Debreceni Egyetemi Színház Vígkarma társulatának Übü FC - A döntő című produkciója nyerte a Feszt-Fest - Fesztiválgyőztesek Fesztiválja legjobb előadásának járó Paál István Diplomát.

Évezredes „rokonság” hagyományait idézi fel az a három napos konferencia, amely nyílt nappal, könyvkiállítással kezdődött szerdán a Debreceni Egyetemen Finnország függetlenségének 100. évfordulója alkalmából.

Újabb stratégiai megállapodás, Szenior Egyetem, Külügyi Börze, tésztahíd építő verseny – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított októberben is a Díszudvar magazin.

Valamennyi előadást teltházas közönség előtt játszották az egyetemista színjátszók, akik 5. alkalommal látogattak el október 20-22. között a Debreceni Egyetemi Színházi Találkozóra.