Több mint száz hallgatója lesz ezen a nyáron a Debreceni Nyári Egyetemnek, harminc országból érkeznek a magyar nyelvet és kultúrát, illetve történelmet tanulók a következő hetekben. Hétfőn nagyszabású nyitóünnepségen köszöntötték az első kurzusokra érkezett résztvevőket az egyetem Főépületében.
Hírek kultúra címkével
Tizenhét mesterkurzussal, csaknem harminc mesteroktatóval várja a tizennégy országból érkező százötven résztvevőt a XXIII. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. A hagyományoknak megfelelően ismét megalakul a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar, melyet ezúttal is Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester vezet.
Nagy sikerrel zárult az a rajzpályázat, amit alsó tagozatos általános iskolásoknak hirdetett a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara és a PHOENIX Pharma Zrt. A felhívásra több mint hatszáz rajz érkezett. A jelentkezők feladata az volt, hogy alkotásaikkal mutassák meg, mit tehetünk az egészségünkért.
Tízéves jubileumához érkezik a mádi Jó éjszakát! rendezvény, mely az évforduló alkalmából idén háromnapossá bővül. A Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémia, Mád Önkormányzata és Mád Hegyközség közös rendezvénye zenei és irodalmi csemegéket, valamint magyar vidéki csúcsgasztronómiát kínál június 21. és 23. között, a programokat könyvkiadók is gazdagítják.
Két komoly elismerést kapott a Debreceni Egyetem kiadványa a DUE Médiahálózattól. Az Egyetemi Élet Az év online diákmédiuma kategóriában harmadik lett, a lap munkatársa, Pótor Balázs pedig Az év diákújságírója kitüntetésben részesült. A középiskolák versenyében a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Médiastúdiója második helyen végzett.
Elkészült a Debreceni Egyetem Műszaki Karának új közösségi tere, a Szárítóműhely a DMK Tímárház szomszédságában, a Szombathi István utcán. A kétszintes, csaknem 180 négyzetméteres házat a múlt század közepéig a tímármesterség gyakorlói használták. Az átépítés után elsősorban a Debreceni Egyetem építészmérnök hallgatói gyakorlati képzését szolgálja, valamint közösségi helyként előadásoknak, kiállításoknak is helyet ad.
Színvonalas koncertet adtak a kortárs könnyűzenei alapképzési szak első évfolyamos hallgatói szerda este a Víztorony kerthelyiségében. A Debreceni Egyetem országosan egyedülálló képzésében részt vevő fiatalok a hatvanas és hetvenes évek slágereiből válogattak, többek között Jimi Hendrix és Gloria Gaynor dalai is felcsendültek.
Sikeresen szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a Pécsi Tudományegyetemen rendezett XXIII. Kínai Híd nemzetközi kínai nyelvi versenyen. Kota Abigél dobogós helyen végzett, Szekeres János pedig különdíjat vehetett át a nemzetközi megmérettetés hazai elődöntőjén.
Az ország különböző pontjairól érkező középiskolai és egyetemi színjátszó társulatok mutatkoznak be produkcióikkal május 24-26. között Debrecenben. Az angol nyelvű drámafesztivált közösen szervezi a Debreceni Egyetem és az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének támogatásával az American Corner.
Jó esély van arra, hogy a Debreceni Egyetem Műszaki Kar építészmérnök hallgatói által készített néhány művészeti alkotás helyet kapjon a BMW épülő debreceni autógyárában. A német autógyár felkérésére készült festmények, grafikák, szobrok, plasztikák, animációk vasárnapig még láthatók a debreceni Modemben.