A Debreceni Egyetem innovatív tevékenysége nemzetközi szinten is elismert – hangsúlyozta Bács Zoltán kancellár a Debreceni Egyetem DEViK Üzleti Innovációs Klubban tartott keddi előadásában, melyben a DE innovatív működési modelljét mutatta be az egyetemi vezető. A rendezvényen elhangzott, hogy újraindul az egyetemi hallgatók vállalkozásfejlesztő innovatív közösségének mentori programja.
Hírek innováció címkével
Az újszülött diabétesz kezelésében elért forradalmi eredményeiért az Oxford Egyetem Élettani Intézeteinek professzora, Dame Frances Mary Ashcroft részesült a „Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért” elismerésben 2020-ban. A covid miatt csak idén tudta átvenni az ioncsatornák fiziológiájával foglalkozó brit professzor a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar díját Csernoch Lászlótól, a DE tudományos rektorhelyettesétől és Mátyus László dékántól.
Új Gyermeksürgősségi Központot hoznak létre a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján. A fejlesztésnek köszönhetően a legmodernebb diagnosztikai eszközökkel felszerelt épületben egységes gyermeksürgősségi ellátás jön létre, ami minőségi változást hoz a gyermekek kezelésében – hangzott el az új egység csütörtöki alapkőletételén.
Az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint az Informatikai Kar tehetséges kutatói mutatták be legfrissebb tudományos eredményeiket a Debreceni Egyetemet fenntartó GTIDEA által indított Professzori Teaház csütörtöki rendezvényén. Kossa György kuratóriumi elnök bevezetőjében a Debreceni Egyetem elmúlt időszakban nyújtott gazdasági teljesítményéről számolt be az Aulában.
A kolozsvári egyetem kutatói szerint az emberi szemek mozgásának követése sok idegrendszeri eredetű betegség esetén jól használható diagnosztikai módszer lehet a jövőben. A szakemberek az Agykutatás Hetének egyik, a Debreceni Egyetem munkatársai által szervezett előadásán számoltak be kutatásukról.
Új alapokra helyezi a biodiverzitás, a klímaváltozás, a fenntartható fejlődés, valamint a vízgazdálkodás vizsgálatát a Debreceni Egyetem (DE). A folyamatban meghatározó stratégiai szerep jut a tavaly létrehozott Biodiverzitási, Vízgazdálkodási és Klímaváltozási Koordinációs Kutatóközpontnak – hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón.
Letették a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató Középüzem és Gyógyszerésztudományi Kar épületének alapkövét. A Debreceni Egyetem legújabb létesítménye az intézmény Vezér utcai ipari parkjában kapott helyet. Az átadáson résztvevő innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár modellértékűnek nevezte a Debreceni Egyetem oktatást és kutatás-fejlesztést összekapcsoló tevékenységét.
- A Debreceni Egyetem jól halad az önfenntartóvá válás útján – jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter csütörtöki debreceni látogatása során. A tárcavezető az intézmény kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységéről tájékozódott az Innovációs Központban, valamint előadást tartott a Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak.
Bemutatta a Debreceni Egyetem szeptemberben induló, országosan egyedülálló precíziós mezőgazdasági mérnök alapképzését Harsányi Endre rektorhelyettes a PREGA precíziós gazdálkodási és agrárinformatikai konferencia kerekasztal-beszélgetésén. A szakmai fórumon elhangzott: a magyar agrárium csak akkor tudja növelni versenyképességét, ha alkalmazza a digitális technológiákat. Ehhez pedig olyan szakemberekre van szükség, akik a begyűjtött adatok feldolgozása mellett képesek a digitális információkat a gyakorlatban hasznosítani.
A növények memóriájának molekuláris hátterét vizsgálták a Debreceni Egyetem MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatói az Európai Tudományos és Technológiai Együttműködés (COST - European Cooperation in Science and Technology) keretében. A kutatás eredményeiről szóló tanulmány a növénytudomány vezető szaklapjában, a Trends in Plant Science-ben jelent meg.
Címlapján tette közzé a kémiai kutatások eredményeinek bemutatására szakosodott, neves NJC New Journal of Chemistry folyóirat a Debreceni Egyetemen működő Kémiai Glikobiológiai Kutatócsoport friss felfedezését. Az egyetemi szakemberek a C-glikozil-tetrazinok első képviselőit írták le.
Hazai és nemzetközi gyógyszerkutatási, fejlesztési célú projektek eredményeinek bemutatására adott lehetőséget az a nemzetközi gyógyszerészeti konferencia, amelyet a Debreceni Egyetemen, a Learning Centerben rendeztek csütörtökön és pénteken.
Innovatív húskészítmények előállítása a célja a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Gulyás János és Társa Kft. konzorciumában most induló kutatóprogramnak. A hároméves projekt keretében életkorspecifikus, zsírcsökkentett, rostban és fehérjében gazdag szalámi, szárazkolbász, bajor grillkolbász és sonkakészítmények fejlesztését tervezik.
A Debreceni Egyetem delegációja is részt vett a NeurotechEU nemzetközi egyetemi együttműködés Spanyolországban tartott negyedik rektori találkozóján, ahol egy francia és egy izlandi intézmény csatlakozásáról is döntöttek. A rendezvényen bemutatott neurotechnológiai kutatások és eredmények lehetőséget adnak újabb együttműködésekre a DE intézetei, szakemberei számára.
Az informatika és az adattudomány kutatásokban betöltött szerepét, a tudományos eredmények közzétételének és elérhetőségének fontosságát hangsúlyozták a szakemberek a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK), valamint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által közösen szervezett VI. Nyílt Tudományos Fórumon.
Gazdaságinformatikus, mérnökinformatikus és programtervező informatikus szakon végzett hallgatók vehették át oklevelüket a Debreceni Egyetem Informatikai Kar pénteken tartott diplomaosztó ünnepségén, a Főépület Díszudvarán. Az ünnepi ceremónián több mint kétszáz friss diplomás informatikai szakembert avatott az IK.
A Debreceni Egyetem űrtechnológiai fejlesztéseket célzó biológiai kutatásainak legfrissebb eredményeivel is megismerkedhetnek az érdeklődők az idei, 41. AGROmashEXPÓN. A négynapos nemzetközi agrár-szakkiállításon emellett a vízgazdálkodás, a takarmányozás és a gabonatermesztés témakörében tartanak előadásokat a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar szakemberei.
Üzembe helyezték Magyarország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépét a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán. A Komondor nevet viselő gép a DE oktatói és kutatói munkáját is segíti a jövőben. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) új gépe megtízszerezi az itthon elérhető jelenlegi HPC-kapacitást.
Jelentős események, rekordszámú híradás és egy megrázó veszteség – a sajtóban is nehéz, de eredményes évet zárt a Debreceni Egyetem. Mintegy ezer egyetemi hírt adott közre és több mint 30 ezer médiamegjelenéshez nyújtott segítséget idén az elhunyt sajtófőnök, M. Tóth Ildikó nevét viselő, átalakított sajtóközpont.
A tejfehérje-érzékenyek számára is fogyasztható, allergénmentes, az immunrendszert is támogató tejtermékek fejlesztése és előállítása a célja a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a FINO FOOD Kft. most induló kutatási és fejlesztési programjának. A három évig tartó projekt során elkészülő termékek a tervek szerint bioaktív hatóanyagokban gazdag, immunerősítő, funkcionális élelmiszerek lesznek.
Algák nagy mennyiségben történő tenyésztését lehetővé tevő fotobioreaktor-berendezés fejlesztésében vettek részt a Debreceni Egyetem kutatói. Az algák felhasználása egyre elterjedtebb, egyebek mellett élelmiszer- és takarmány-adalékanyagként, kozmetikai célokra, illetve a gyógyszergyártásban is alkalmazzák.
A Microsoft Learn for Educators Program tagjaként a Debreceni Egyetem Informatikai Kara is részt vett a világcég által szervezett varsói szakmai csúcstalálkozón. Az IK a nemzetközi nagyvállalat egyik kiemelkedő partnereként mutatta be a Microsoft támogatásával elért tudományos és oktatási eredményeit.
Épületgépészeti Szakmai Napot rendeztek a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, ahol épületgépészetben érdekelt cégek képviselői mutatták be tevékenységüket, illetve technikai újdonságaikat a hallgatóknak. A csütörtöki rendezvényen a kar együttműködési megállapodást is aláírt a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségével.
Az egészségügyi rehabilitációban segítő robotokról, elektromos hajtású repülőgépekről és a villamosenergia-hálózatok korszerűsítéséről is szó esett a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Mechatronikai Tanszéke, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Elektrotechnika Tudományos Bizottsága által szervezett nemzetközi elektrotechnikai és mechatronikai konferencián csütörtökön.
Már a szoftvereket telepítik az 5 petaflops teljesítményű, Komondor nevet viselő szuperszámítógépre a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán lévő Szuperszámítógép Központban. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) új gépe megtízszerezi az itthon elérhető jelenlegi HPC-kapacitást.