Hírek GTK címkével

Az inzulinrezisztencia számos krónikus betegség kialakulásához vezethet. A Debreceni Egyetem kutatói a Tématerületi Kiválósági Program keretében azt vizsgálták, hogy a kórkép korai felismerésével, annak kezelésével hogyan előzhetők meg a súlyosabb szövődmények. A több mint két évig tartó projekt eredményeit egy keddi konferencián ismertették a kutatásban részt vevő szakemberek.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar iskolateremtő professor emeritusa emlékére állított szobrot az intézmény a Böszörményi úti campuson. A bronz alkotást szerdán leplezték le ünnepélyes keretek között.

Egyetemi tanári és tudományos tanácsadói kinevezéseket adott át a Debreceni Egyetem rektora. Szilvássy Zoltántól az intézmény 15 szakembere vehette át oklevelét az Aulában rendezett szerdai ünnepségen.

A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Magyarország egykori köztársasági elnöke, Schmitt Pál tartott előadást a Debreceni Egyetem sportszakos hallgatóinak a Gazdaságtudományi Karon. A sportdiplomata szerint a nyelvtudás, az illem, valamint a test és a szellem folyamatos ápolása hozza meg a sikert bárki számára.

Átadták a Debreceni Egyetem E-Sport Központját, amely hazánk egyedülálló, legnagyobb és kifejezetten oktatási célokat szolgáló e-sport sportlétesítménye. A mintegy 330 négyzetméteres központ a Nagyerdei Stadionban kapott helyet, és 300 millió forintból valósult meg.

A duális képzésre történő jelentkezést könnyíti meg az az új weboldal, melyet a képzés népszerűsítését célzó fórumon mutattak be a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. A rendezvényen a leendő mesterszakos hallgatók több mint 30 partnercég gyakorlati lehetőségei közül válogathattak.

Munkaerő-megtartás, digitalizáció és márkaépítés – napjaink munkaerőpiaci problémáira, kérdéseire keresték a válaszokat csütörtökön a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán (DE GTK) rendezett szakmai fórumon, ahol most először adták át a HR Mester Nívó Díjakat is.

Kiváló szakmai tevékenységéért a Debreceni Egyetem három munkatársát és egy hallgatóját tüntette ki az önkormányzat. Juhász Lajos egyetemi docens és Szekanecz Zoltán egyetemi tanár Hatvani-díjat, Kovács Csilla osztályvezető főorvos Boncz László-díjat, Kozák Luca atléta, az intézmény hallgatója pedig Hajós Alfréd-díjat vehetett át az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából rendezett vasárnapi ünnepségen.

Folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) tudományos ismeretterjesztő sorozata. A Science Caféban „Autopilot vagy self leading – Hogyan tudod önmagad jól vezetni?” címmel Pierog Anita, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetéstudományi Tanszékének docense tart előadást október 26-án.

Középiskolás vagy? Egyetemre készülsz? Akkor a DE Gazdaságtudományi Kar versenyét neked találták ki. Nemcsak érdekes és izgalmas, hanem 2024-től értékes felvételi pontokat is érhet az idei Ihrig Károly Tanulmányi Verseny (IKTV).

Malajzia magyarországi nagykövete jelenlétében írt alá együttműködési megállapodást pénteken a Debreceni Egyetem és Délkelet-Ázsia egyik legsikeresebb magánegyeteme, a Sunway University. A most megkötött szerződés tovább segíti a Debreceni Egyetem nemzetköziesítését és a hallgatói-oktatói mobilitást.

Egy arany-, három ezüst- és három bronzéremmel tértek haza a Debreceni Egyetem hallgatói a Mecsekből, a Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozójáról. A kétnapos versenyen hét egyetem képviselői küzdöttek a dicsőségért.

Kiemelkedő számú, összesen 17 hallgató nyerte el idén a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. Az elismerést hétfőn vehették át a díjazottak a Böszörményi úti campuson.

Dolgozói körlevélben tájékoztatta a Debreceni Egyetem oktatóit, kutatóit és dolgozóit az intézmény kancellárja az energiafogyasztás mérséklését célzó beavatkozási lehetőségekről. Az intézkedések október 1-jétől a tanulmányi időszak végig december 9-ig hatályosak, és nem korlátozzák az oktatási, illetve vizsgáztatási tevékenységet.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója nyerte el a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjat. Gyulai Ágnes Varga Mihály pénzügyminisztertől vette át az elismerését Budapesten.

Négy megye, öt település, 200 program – ez a számok tükrében a Kutatók Éjszakája a Debreceni Egyetemen, amely idén már 15. alkalommal csatlakozik a rendezvénysorozathoz. A szeptember 30-ai programokra már lehet regisztrálni a https://kutatokejszakaja.hu/ weboldalon.

Hogyan maradhat talpon az élelmiszer- és a vendéglátóipar a válság idején? Erre a kérdésre keresték a válaszokat a Debreceni Egyetem szakembereivel közösen a Zamat Fesztivál szakmai konferenciáján péntek délelőtt a Nagyerdei Stadionban.

Szeptembertől 12 új professzora van a Debreceni Egyetemnek. Az új egyetemi tanárok kinevezésüket Novák Katalin köztársasági elnöktől vették át szerdán a Sándor-palotában rendezett ünnepségen.

Az élelmiszeripar, vendéglátás aktuális helyzetét, kihívásait szórakoztató, közérthető formában vitatják meg népszerű közszereplők és a szakma elismert képviselői pénteken a Debreceni Egyetem és a Campus Nonprofit Kft. közös rendezvényén, a Zamat Fesztivál kísérő konferenciáján.

A Debreceni Egyetem, az Észak-balatoni Polgári Klub és a Tihanyi Bencés Apátság együttműködésével rendezték meg az I. Tihany Nyári Egyetemet. A résztvevők a gazdaság, az élelmiszerlánc-, az energia- és a vállalatbiztonság témakörében hallhattak előadásokat.

A pótfelvételi eljárásban is kiemelkedően teljesített a Debreceni Egyetem. Az eredmények alapján mintegy hatszáz diák nyert most felvételt, összesen pedig csaknem tízezer elsős kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az intézményben.

Minden eddiginél nagyobb területen koncertekkel, tudományos előadásokkal, beszélgetésekkel várja a fesztiválozókat a Campus Fesztivál egyetemi helyszíne, az Erasmus35 Színpad – Egyetem Tér. Szerdán a Müzli és a Debrecen BSC Kerekasztal beszélgetésén multinacionális cégek vezetőit ismerhetik meg testközelből az érdeklődők.

Rektorhelyettesi, dékáni és főigazgatói megbízásokat adtak át a Debreceni Egyetemen. A megbízóleveleket Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár adta át csütörtökön a Debreceni Egyetem Főépületének Rektori Tanácstermében.

Nyolcvanan, köztük a Debreceni Egyetem (DE) 14 kutatója nyerte el 2021-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora címet. A kiemelkedő tudományos munkásságukat doktori műben összegző és sikeresen megvédő kutatók kedden vehették át a rangos cím megszerzését igazoló oklevelet az MTA Székház Dísztermében rendezett ünnepségen.

A Debreceni Egyetem tíz fiatal kutatója is elnyerte idén a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíját. A pályázat eredményeit péntek tette közzé honlapján a MTA.