Hírek BTK címkével

A 11. századi tradicionális japán verselést megismerve igazi időutazáson vehettek részt azok az érdeklődők, akik ellátogattak a Japán régi szépirodalom és kultúra nap programjaira, amelyeket szombaton szervezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Idegennyelvi Központja.

Fiatal, kezdő kutatók kaptak lehetőséget a bemutatkozásra azon a hallgatói konferencián, amelyet pénteken rendezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézete.

Idén is megrendezte a hagyományos Pszichológus Szakhetet a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézete. A február 27-től március 2-ig tartó eseményen a tudományterület szinte valamennyi szegmenséről hallhattak előadást az érdeklődők.

A tavaszi félévben is gazdag programkínálattal várja a szépkorúakat a Szenior Egyetem előadás-sorozata, amely a Debreceni Egyetem harmadik missziójának keretében ad tájékoztatást a tudományos újdonságokról az idősebb korosztály számára.

Második alkalommal tartott közös szakmai napot pénteken a ProSuli program keretében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar és a Yettel a berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

Kollégái és barátai közösen ünnepelték Rácz Istvánt, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet egyetemi tanárát, aki a közelmúltban vehette át professor emeritusi kinevezését.

A Debreceni Egyetem hat professzora vehette át a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának kitüntetését. Az elismeréseket Páles Zsolt, a DAB elnöke adta át szerdán a szervezet éves közgyűlésén.

Barátok, kollégák, tanítványok tisztelegtek a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszékének öt éve elhunyt professor emeritusa, Ujváry Zoltán gömörszőlősi nyughelyénél és a néprajzkutató szülőfalujában, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hét községben felállított bronz mellszobornál és kopjafánál.

Kétnapos debreceni útja során ez egyetemre is ellátogatott Caroline Charette, Kanada magyarországi nagykövete, aki elsőként az intézményi vezetéssel tanácskozott, majd előadást tartott a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet hallgatóinak és megismerkedett a Kanadisztikai Tanulmányok Kutatóközpont munkájával is.

Ismerkedő látogatást tett a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének tanácsosa kedden a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézetében, majd a Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézetének magyar igazgatója tartott előadást a hallgatóknak a távol-keleti ország ipari fejlesztéseiről.

A gályarab-szabadítás emléknapján közös megemlékezést és koszorúzást tartott a Gályarabok emlékoszlopánál a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) és a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Néderlandisztika Tanszéke.

A digitális pedagógia tudományban és oktatásban betöltött szerepe áll a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet, illetve a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottság Neveléstudományi Munkabizottság közös szakmai konferenciájának középpontjában.

Séllei Nórát, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet professzorát választotta ismét elnökének a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE – Hungarian Society for the Study of English).

A nemzetközi tudományos kapcsolatokat erősítette az az interdiszciplináris szakmai tanácskozás, amelyet Kazah-magyar kulturális narratívák, társadalmi és gazdasági diverzitás címmel pénteken rendezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszéke és a Doktoranduszok Országos Szövetsége nagyköveti rendszere.

Esküt tett az a 88 hallgató, akik alap- és mesterszakon, szakirányú továbbképzés keretében, nappali és levelező tagozaton szereztek diplomát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A frissen avatott bölcsészek a Főépület Díszudvarán pénteken rendezett ünnepségen vehették át oklevelüket az intézmény és a kar vezetőitől.

A kínai nyelv és kultúra hazai népszerűsítése terén végzett kiemelkedő munkásságáért a Tianjin Foreign Studies University elismerő oklevelét vehette át Csontos Pál és Kovács László Erik, a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézetének magyar igazgatója és titkára.

A tavaszi félévben is folytatódik a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet online mentorprogramja, a Writing Center, amelyben mester- és tanárszakos, szenior, valamint PhD-hallgatók tutorként, coach-ként segítik alsóbb éves társaik tanulmányait.

A leggazdagabb képzési palettával, tehetséggondozási programmal, külföldi tanulmányi, nyelvtanulási és kulturális lehetőségekkel várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem (DE) egyik legpatinásabb kara, a Bölcsészettudományi Kar (BTK).

Huszonhat egyetemi tanárral bővült a Debreceni Egyetem oktatóinak köre. A köztársasági elnök december 15-i hatállyal nevezte ki az új egyetemi professzorokat – tájékoztatott legújabb számában a Magyar Közlöny.

Idén is megérkezett a Debreceni Egyetem jelképes karácsonyi ajándéka, a DEja vu téli kiadása. Az alumni magazinban ezúttal is az intézményhez szorosan kötődő történeteket, sikereket és életutakat ismerhetnek meg az olvasók.

Mintegy ezren vettek részt a Szenior Egyetem őszi félévének előadás-sorozatán, amely pénteken zárult Nagy Péter professzor Kénvegyületek az onkológiában című előadásával. A rendezvények a Debreceni Egyetem harmadik missziójának keretében adtak tájékoztatást a tudományos újdonságokról az idősebb korosztály számára, támogatva ezzel is az élethosszig tartó tanulást.

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának meghatározó oktatóit szakmai összeállításokkal köszöntötték az elmúlt napokban. Papp Klára, a Történelmi Intézet egyetemi tanára, korábbi dékán az arisztokrácia-kutatása területén ért el kiemelkedő eredményeket. Polónyi István, a Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet professzora az emberi erőforrás és az oktatás kapcsolatát vizsgálta új kötetében, melyet szerdán mutattak be.

A Debreceni Egyetem (DE) Hoffmann István professzor vezette kutatócsoportja valósíthatja meg a Magyar Nemzeti Helynévtár Programot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 400 millió forintos támogatásával a Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program keretében.

A londoni Routledge kiadó gondozásában jelent meg a „Vikings of the Steppe” (A sztyeppe vikingjei) című kötet, melynek szerzője a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézet Középkori, Koraújkori Magyar Történeti és Segédtudományi Tanszék fiatal tanársegéde, Katona Csete.

„Egyén és hatalom” címmel rendezett közös tudományos tanácskozást december 8-9-én a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszék, az Ókortudományi Társaság Debreceni Tagozata és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Moravcsik Gyula Intézet.