Hírek beiskolázás címkével

Kilenc középiskolával kötött támogatási szerződést a Debreceni Egyetem. A hajdú-bihari és szabolcs-szatmár-beregi intézmények kiemelkedő eredményt értek el a DE legfrissebb beiskolázási rangsoraiban, melyet a 2022-es felvételi statisztikák alapján állított össze az intézmény. Az oktatási intézmények vezetői elismerő oklevelet vettek át a megállapodások szerdai aláírása alkalmával.

Középiskolásoknak szóló vetélkedővel ünnepelte a szociális munka világnapját a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara. A rendezvénnyel ezúttal is a társadalmi felelősségvállalásra, a sokszínűség tiszteletben tartására hívták fel a figyelmet.

A tavaszi félévben is meghirdeti középiskolásoknak szóló szakköreit a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az érdeklődő tanulók a foglalkozásokon felkészülhetnek leendő egyetemi tanulmányaikra és megismerkedhetnek a kar tevékenységével.

Kiemelkedően szerepelt az idei általános felvételi eljárásban a Debreceni Egyetem, több mint tizenegyezren jelölték meg első helyen, ezzel a második legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az országban. Idén is a Gazdaságtudományi Kar és a Bölcsészettudományi Kar szakjaira jelentkeztek a legtöbben.

A világ legnagyobb robotikai versenyének, a FIRST LEGO League regionális döntőjének volt a házigazdája szombaton a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az EPAM által szervezett megmérettetésen kreativitásáról és programozói képességeiről adhatott számot csaknem húsz csapat.

Kiváló oktatókkal, kitűnő infrastruktúrával, egyedülálló környezetben várja a jelentkezőket a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara. A kar kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, a tudományos munka támogatására és a gyakorlatközpontú képzésre.

Korszerű képzési kínálat, gyakorlatorientált oktatás, biztos elhelyezkedés – ezt kínálja a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara, amely szociál-, óvoda- és gyógypedagógia, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő, továbbá romológia szakon várja a hallgatókat.

Gazdaságinformatikus, mérnökinformatikus és programtervező informatikus szakon végzett hallgatók vehették át oklevelüket a Debreceni Egyetem Informatikai Kar pénteken tartott diplomaosztó ünnepségén, a Főépület Díszudvarán. Az ünnepi ceremónián több mint kétszáz friss diplomás informatikai szakembert avatott az IK.

A Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara (DE FOK) hazai és nemzetközi szinten is elismert. Az itt megszerzett diploma önálló munkavégzésre jogosít a világ számos országában, hazai viszonylatban pedig akár az állami, akár a privát szférában el lehet helyezkedni vele, de van lehetőség a szakképzésben való részvételre vagy tudományos kutatómunkára is.

Több mint ezren vettek részt a Debreceni Egyetem Szolnok Campusán első alkalommal megrendezett DExpón. A beiskolázási nyílt napon a továbbtanulás előtt állók megismerkedhettek a DE tizenhárom karának képzési kínálatával, valamint információkat kaptak az elérhető hallgatói szolgáltatásokról, sport-, ösztöndíj- és tehetséggondozó programokról.

Nemzetközileg elismert diploma, kiváló oktatók, ötezer fős multikulturális közösség, modern előadók, saját bulihely és többfunkciós sportlétesítmények – ez vár a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán széles képzési kínálattal a gazdaság-, a sport-, a bölcsészet- és az agrártudományok területén a szakképzésektől egészen a doktorképzésekig.

Multimédiás elméleti képzőhelyekkel, nemzetközi színvonalú sportlétesítményekkel, egyedülálló sportkutatói infrastruktúrával és multikulturális környezettel várja leendő testnevelő- és gyógytestnevelő tanár szakos hallgatóit a Debreceni Egyetem.

A képzésekről, a laborokról és az elhelyezkedési esélyekről is tájékozódhatnak a középiskolások a Debreceni Egyetem Műszaki Karán január 26-án, csütörtökön. Az Ótemető utcai épületben délben kezdődő és 18 óráig tartó rendezvényen a kar valamennyi tanszéke képviselteti magát, valamint a debreceni BMW gyár szereléstervezési vezetője is előadást tart.

A tavalyinál mintegy 10 százalékkal több, összesen 384 jelentkezőt vett fel a Debreceni Egyetem az idei keresztféléves felvételi keretében. A legnagyobb létszámban ezúttal is a Gazdaságtudományi Kar képzéseire jutottak be hallgatók.

A gyógyszerészet minden területén, itthon és külföldön egyaránt sikeresek lehetnek azok, akik a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán szereznek diplomát. A korszerű elméleti ismeretek mellett a gyakorlatra is nagy hangsúlyt fektet az intézmény, jól felszerelt laborhálózat szolgálja a magas színvonalú képzést.

Folyamatosan bővülő képzési kínálattal, világszínvonalú kutatóhálózattal és a legmodernebb eszközökkel felszerelt laboratóriumokkal várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. Az itt végzettek elhelyezkedését segíti, hogy a TTK a képzéseit a régió iparvállalatainak igényeihez igazítja, több szakot is a meghatározó ipari szereplőkkel közösen dolgoztak ki. Emellett egyre több cég vesz részt a 2016 óta folyamatosan fejlődő duális képzésben.

Az országban elsőként indít precíziós mezőgazdasági mérnök alapszakot 2023 szeptemberétől a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, az új képzés kettős diploma megszerzésére is lehetőséget ad a hallgatóknak. A MÉK ezzel együtt már nyolc alap- és nyolc mesterszakot, valamint osztatlan agrármérnöki és két felsőoktatási szakképzési szakot kínál a felvételiző fiataloknak.

Miért érdemes testnevelő- vagy gyógytestnevelő tanárnak tanulni? Milyen képzés és környezet vár a Debreceni Egyetemen? Mi kell a felvételihez? Többek között ezekre a kérdésekre kaptak választ azok, akik ellátogattak szerdán a Sporttudományi Oktatóközpontba.

A leggazdagabb képzési palettával, tehetséggondozási programmal, külföldi tanulmányi, nyelvtanulási és kulturális lehetőségekkel várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem (DE) egyik legpatinásabb kara, a Bölcsészettudományi Kar (BTK).

A fővárosban, a Magyar Zene Házában mutatja be szeptemberben induló, hazai és nemzetközi szinten egyaránt egyedülálló Kortárs könnyűzenei alapképzését a Debreceni Egyetem. A január 20-án, pénteken 16 órakor kezdődő prezentáción Wolf Katitól és a Könnyűzenei Intézet vezetőitől tudhatják meg az érdeklődők a részleteket többek között a nyolc választható szakirányról és a szakon oktató hazai művészekről, zenei szakemberekről.

Az osztatlan jogászképzés mellett többek között igazságügyi igazgatási alapszakra, jogi asszisztens felsőoktatási szakképzésre és angol nyelvű European and International Business Law LLM képzésre is lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Az itt végzettek a klasszikus jogi pályák mellett a gazdasági élet legváltozatosabb területein vagy akár az Európai Unió intézményeinél is munkát találhatnak.

Új képzési lehetőségekkel, egyedi arculattal, saját logós meglepetésekkel várta az érdeklődőket a Debreceni Egyetem az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A DE standjánál minden kar bemutatkozott, valamint a részben debreceni rendezésű, jövő évi Európai Egyetemi Játékokról is tudhattak meg részleteket a látogatók.

Több újdonsággal, köztük a nemzetközi szinten is különlegességnek számító kortárs könnyűzenei alapszakkal, a precíziós mezőgazdasági mérnöki alapszakkal és a villamosmérnöki mesterképzéssel várja a jelentkezőket a Debreceni Egyetem a 2023-as általános felvételi eljárásban. Idén először külön ösztöndíjjal várja az intézmény a legtehetségesebb gólyákat.

Aktívan sportolsz? Szeretnél a sport területén elhelyezkedni? Érdekel a testnevelő- vagy gyógytestnevelő tanári pálya? Akkor téged is vár a Debreceni Egyetem! Mi kell a felvételihez? Gyere el a január 18-i nyílt napra és minden kérdésedre választ kapsz!

Teltházas DExpo, E-sport Központ-avató, új tankonyha, ösztöndíjak és kitüntetések – a Debreceni Egyetem legfontosabb eseményeiről, aktualitásairól láthatnak tartalmas riportokat, interjúkat az intézmény saját gyártású magazinműsorában. A decemberi adás már megtekinthető az unideb.hu-n és az egyetem Youtube csatornáján.